Kioszották a gyermek-onkológiai Démétér Díjat

Független Hírügynökség
megjelent: 2008.10.20.

Első alkalommal adták át hétfőn az áldozatos munkát végző gyermek-onkológiai területen dolgozó szakembereknek a Démétér Díjat. Az elismerést azok kapják, akik gyógyító munkájuk mellett emberségükkel is belopták magukat betegeik szívébe.

A Démétér Díjat a Démétér Alapítvány alapította 2008-ban. Az elismerést hétfőn adták át a betegek és hozzátartozóik által ajánlott gyermek-onkológiai területen dolgozó orvosnak, szakápolónak és szakmai csoportnak. Az orvos kategóriában Bartyik Katalin, a Szegedi Gyermekklinika Hemato-onkológiai oszályának osztályvezető főorvosa vehette át a díjat, a szakápolók közül Hofrics Istvánnét, a Tüzoltó utcai Gyermekklinika Ambulancia ápolónőjét választották, a kórházi osztályok kategóriában pedig a SOTE II. számú Gyermekklinikájának Hematológiai osztálya kapta az elismerést.

A Démétér Díj programvezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: csaknem száz ajánlást küldtek az ország különböző pontjairól, ezek közül egy független zsűri választotta ki az idei díjazottakat. Tóbiás Tímea hangsúlyozta, hogy nem szakmai díjról van szó, hiszen a betegek ajánlották a jelölteket, így a szaktudáson kívül az emberi hozzáállás is lényeges volt a kiválasztásnál.

A három kategória győztesei az erkölcsi elismerésen túl pénzjutalomban is részesültek: az orvos kategória díjazottja félmillió, a szakápoló 300 ezer, a kórházi osztály pedig egymillió forintot kapott a Démétér Díj mellett.

A Déméter Alapítvány hozta létre és működteti a Szent László kórház területén azt a hatlakásos apartmanházat, melyben a csontvelőátültetésre szoruló gyerekek családjai lakhatnak ingyenesen a kezelés hónapjai alatt.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Alvászavar Alvászavar

Ezek a káros szokások okozhatnak alvászavart. (x)

Liposzómás C-vitamin Liposzómás C-vitamin

Az őszi-téli hónapok beköszöntével előtérbe kerül az immunerősítés. (x)

Még kérhető a hetedikes gyerekeknek...

Az idei tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak - tájékoztatott a...

Készíttessen egészségtervet...

Az egészségügyi szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a prevenció. A köztudatba mégis nehezen szivárog be ez az alaptézis, és...

Az elhízás a leggyakoribb...

Aki találkozott már dr. Mogyorósy Gábor gyermekgyógyász – gyermekkardiológussal, pontosan tudja, hogy csemetéjét bármelyik életkorban, jó...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.