• Hatmillió maszk és hárommillió gumikesztyű érkezett Kínából

        Szerző: koronavirus.gov.hu

        Hatmillió maszk és hárommillió kesztyű érkezett szombaton Kínából Magyarországra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

        A tárcavezető elmondta, mintegy ötvenszer fordultak a Wizz Air repülőgépei a Kínát Magyarországgal összekötő légihídon.

        A társaság teljesítménye rendkívül fontos, hiszen gépei hozzák Magyarországra az egészségügyi védekezés sikere szempontjából kulcsfontosságú eszközöket - hangsúlyozta.

        Hirdetés

        A maszkokat és a kesztyűket négy repülőgép hozta két kínai városból; a felszereléseket a központi raktárba viszik, miután elvégezték a vámolást és a minőségellenőrzést - tette hozzá.

        A raktárból pedig kórházakhoz, illetve rendelőintézetekhez kerülhetnek - tájékoztatott a miniszter.

        Elmondta azt is, az elkövetkező hetekben sok Wizz Air és más szállítógép fordul meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér betonján, hiszen még sokmillió maszkot és kesztyűt, illetve sok ezer lélegeztetőgépet fognak Budapestre hozni az eddig "leszerződött" mennyiségek alapján.

        (koronavirus.gov.hu)

        Ajánlott tudnivalók a koronavírus-járványról

        Módosítva: 2020.04.18 18:32, Megjelenés: 2020.04.18 18:32
      • Cikkajánló

        A nyújtás szerepe

        A nyújtás szerepe

        Sándor Judit

        Ha elmulasztjuk, félő, hogy sérüléssel, fájdalommal fogjuk szemben találni magunkat.

        Az anorexia kezelése

        Az anorexia kezelése

        Dr. Major Adrienne

        Az anorexiás beteg kezelésekor egyaránt foglalkozunk a lelki és testi zavarokkal.

        Koronavírus - 1374 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 20 beteg

        1374 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 36.596 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Müller Cecília: emelkedik a kórházban ápoltak száma, a középsúlyos esetek állapota gyorsan romolhat

        A kórházaktól a tegnapi naptól új, dinamikus adatszolgáltatást rendeltünk el, mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatóján. A járvány felfutó szakaszában nagyon fontos a naprakész információ begyűjtése a szükséges intézkedések (pl. vezénylés vagy védőeszközök) kapcsán. Jelenleg 993 főt ápolnak kórházban, 82-en vannak lélegeztetőgépen - tájékoztat a portfolio.hu.

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!

        Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás? Ne aggódjon!

        Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet hatékony vakcinát kifejleszteni - üzenik szakértők az elbizonytalanodó lakosságnak.

        Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

        A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

        A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán jelent könnyedén elmúlót

        A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka tünetmentes vagy enyhe lefolyású, szintén nyugtatóként hatnak. Mégis, jobb, ha ilyenkor se legyintünk. Mégiscsak a COVID-19-ről van szó...

        A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésben

        A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés eszközeit (védőoltások) és a sikeres kezelés terápiáit (pl. antivirális gyógyszerek). Ezek közül az egyik kiemelkedő, a gyógyult betegek vérplazmájának felhasználása (rekonvaleszcensplazma-terápia).

        Védőoltás az új koronavírus ellen - Mit tudunk most?

        Ez év elején alakult ki nagyon rövid idő alatt a mai napig több mint 3 millió embert igazoltan megfertőző és több mint 220 ezer ember halálát okozó SARS-CoV-2 vírus okozta pandémia. Gőzerővel zajlanak a kutatások a lehetséges gyógymódok és a fertőzés megelőzését célzó védőoltások fejlesztésére.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.