• Az országos kórházfőparancsnok beszámolója

        Szerző: koronavirus.gov.hu

        Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait - mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

        Halmosi Zsolt elmondta: a rendszert rendkívül rövid idő alatt alakították ki, a kórházparancsnokok március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába álltak. A 109 kórházparancsnok közül 51 a honvédség állományából érkezett, 29-en a katasztrófavédelemtől, 29-en a rendőrségtől, és korábban is valamennyien felelős beosztásban voltak - ismertette.

        Beszámolója szerint a kórházparancsnokokat az intézményekben pozitívan fogadták, az egészségügyi személyzet valóban segítő szándékúnak tekinti a munkájukat.

        Hangsúlyozta: a kórházparancsnokok feladatrendszerét kormányhatározat szabályozza, úgy kell együtt dolgozniuk az egészségügyi intézmények vezetőivel, hogy az intézményrendszer képes legyen a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tömeges megbetegedéseket kezelni.

        Hirdetés

        Rengeteg intézkedés történt a fertőzés elszabadulásának megakadályozására

        Úgy fogalmazott: rengeteg intézkedés történt a fertőzés elszabadulásának megakadályozására az elmúlt időszakban, ilyen a határellenőrzés vagy a kijárási korlátozás, "de a csatát és a háborút az egészségügyi intézmények területén kell megvívni".

        Halmosi Zsolt leszögezte: orvosszakmai kérdésekben a kórházparancsnokok nem foglalhatnak állást, nem dönthetnek, és nem tehetnek javaslatot sem, az ő feladatuk, hogy a rendészeti tapasztalataikkal segítsék a védekezést.

        Hozzátette: a kormányrendelet két kórházparancsnoki feladatkört említ, amely köti az intézményvezetőket, az egyik ilyen az egészségügyi felszerelések, berendezések, gyógyszerkészletek, fertőtlenítő szerek megóvására és védelmére vonatkozó javaslat. Bűnmegelőzési és vagyonvédelmi intézkedéseket tehát tehetnek a kórházparancsnokok. A második ilyen feladatkör a járványveszéllyel összefüggő szabályok betartásának az ellenőrzése: ha azt tapasztalja a kórházparancsnok, hogy valaki nem tartja be például a védőeszköz viselésére, izolációra vonatkozó szabályokat, akkor ezt jelzi az intézményvezetőnek.

        Fontos feladatnak nevezte Halmosi Zsolt a naprakész, ellenőrzött adatszolgáltatást, megfogalmazása szerint "a járvány kritikus szakaszában ezen emberi életek múlhatnak". Ismertette: minden egészségügyi intézmény naponta szolgáltat adatokat a terheléséről, a lefoglalt ágyak mennyiségéről, a kezelt betegek számáról, az intenzív ágyak és a lélegeztetőgépek számáról. A cél, hogy ha valahol szűk kapacitás alakulna ki, akkor az átcsoportosítás gyorsan megoldható legyen - mutatott rá. Hozzátette: az adatszolgáltatásban korábban voltak hiányosságok, de ezek megszűntek.

        Elmondta: a kórházparancsnokok kaptak maguk mellé egy logisztikai munkatársat, akik "raktárosként" felügyelik a készletgazdálkodást. Folyamatosan ellenőrzik a kapacitásbővítést, vizsgálják a járványügyi szabályok betartását.

        Komoly problémának nevezte a védőeszközök viselésével kapcsolatos szabályok be nem tartását, amely a betegekre jellemző

        Harangozó Tamásnak, a bizottság MSZP-s tagjának kérdéseire a vezérőrnagy elmondta: felkészültek arra, ha ezres nagyságrendben érkeznek lélegeztetőgépek az országba, de csak olyan gépeket fognak kapni a kórházak, amelyeket kipróbáltak, szervizeltek. Magyarországon jelenleg 1735 lélegeztetőgép és 1309 ugyancsak lélegeztetésre alkalmas altatógép van, tehát összesen 3044 készülék, emellett vannak még gyermekek számára is gépek. A felnőtt készülékek közül 947 van használatban, vagyis 2097 szabad gép áll rendelkezésre. Koronavírus miatt jelenleg 60-an szorulnak lélegeztetésre.

        Beszámolt arról is, hogy 183 egészségügyi dolgozó fertőződött meg eddig, közülük 18-an gyógyultak meg.

        Elmondta: 3 büntetőeljárás indult intézményvezetők feljelentésére, amiért az intézményükből fertőtlenítőszereket, vizsgálókesztyűket, maszkokat loptak el, de olyan eset is akadt, ahol számítógépet vittek el. Hozzátette: van olyan intézmény, ahol már letartóztatásban van a gyanúsított dolgozó.

        Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke cáfolta azt a felvetését Harangozó Tamásnak, hogy a Budai Egészségügyi Központ az állami vezetők egészségügyi ellátására kijelölt "VIP-kórház", és hangsúlyozta: az állami vezetők részére eddig is és ezt követően is a Honvéd Kórház van kijelölve.

        Vadai Ágnes, a bizottság DK-s és Varga-Damm Andrea, a bizottság Jobbikos alelnöke is a kórházi ágyak felszabadításáról érdeklődött. A vezérőrnagy válaszaiban azt hangsúlyozta: a kórházparancsnok nem dönt ágyak felszabadításáról, ez orvosi szakmai kérdés.

        Kósa Lajos felvetette, hogy az országban 1053 szociális intézményben - amelyek közt 4 fős és 540 fős is van - 50 ezernél több ember él, akiknek a többsége a veszélyeztetett korosztályba tartozik. Halmosi Zsolt közlése szerint vizsgálják, milyen lépések szükségesek az érdekükben, várhatóan pénteken döntenek arról, hogy a már kinevezett kórházparancsnokok segíthetik a jövőben a járványügyi szabályok betartását a nagyobb létszámú intézményeknél is.

        (koronavirus.gov.hu)

        Fontos egészségügyi tudnivalók a koronavírus-járvány idejére

        Módosítva: 2020.04.16 14:55, Megjelenés: 2020.04.16 14:55
      • Cikkajánló

        Online konzultáció

        Online konzultáció

        Támogatott tartalom

        Bíznak-e az emberek a telefonos vagy Skype-on keresztüli konzultációban? (x)

        Allergiás?

        Allergiás?

        Szponzorált tartalom

        Néhány egyszerű szabályt betartva csökkenthetjük a kellemetlen tüneteket. (x)

        Két fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy krónikus beteg

        Két újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4174 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy krónikus beteg, ezzel 589-re emelkedett az elhunytak száma, 2784-en pedig már meggyógyultak.

        Koronavírus - Veneto tartományban emelkedett a reprodukciós ráta, ismét szigorítanak

        Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!

        A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésben

        A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés eszközeit (védőoltások) és a sikeres kezelés terápiáit (pl. antivirális gyógyszerek). Ezek közül az egyik kiemelkedő, a gyógyult betegek vérplazmájának felhasználása (rekonvaleszcensplazma-terápia).

        Védőoltás az új koronavírus ellen - Mit tudunk most?

        Ez év elején alakult ki nagyon rövid idő alatt a mai napig több mint 3 millió embert igazoltan megfertőző és több mint 220 ezer ember halálát okozó SARS-CoV-2 vírus okozta pandémia. Gőzerővel zajlanak a kutatások a lehetséges gyógymódok és a fertőzés megelőzését célzó védőoltások fejlesztésére.

        Miért nem járható út a nyájimmunitás kialakítása Magyarország számára?

        Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg" nélkül elhal, ezáltal a nem megfertőződött kisebbségnél sem alakul ki a megbetegedés. Mindez logikusan hangzik, de gondoljuk végig, mivel járna a nyájimmunitás természetes úton történő kialakulása!

        Koronavírus: a leggyakoribb veszélyes alapbetegségek

        Az elhunyt koronavírus-fertőzöttek körülbelül fele-fele arányban nők, illetve férfiak. Jóval több volt a férfi áldozat a járvány kezdeti szakaszában, azonban a járvány előrehaladásával ez kiegyenlítődött. Az elhunytak átlagéletkora az eddigi adatok alapján 78 év körül alakul. Összegyűjtöttük, mely betegségek fennállása esetén súlyos a leggyakrabban a koronavírus-fertőzés.

        Mit tegyünk, ha a COVID-19 megbetegedés enyhe lefolyású nálunk?

        Szakértők szerint az enyhe lefolyású COVID-19 megbetegedés otthoni kezelése hasonló ahhoz, ahogy influenza esetén kezelnénk magunkat.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.