• Koronavírus: Magyarországon a legkisebb gyanú esetén elrendelik a kórházi karantént

        Szerző: MTI

        Magyarországon a koronavírus-fertőzés legkisebb gyanúja esetén is elrendelik a kórházi karantént - emelte ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.

        Szlávik János hozzátette: nem elegendő, ha valaki otthon marad, orvosi, egészségügyi ellenőrzés alatt kell lennie, és olyan épületben, ahol senki sem látogathatja.

        Elmondta: Magyarországon szigorú intézkedéseket kell tenni a Kínából, illetve Kína Hupej tartományából érkező embereknél.

        Hirdetés

        Inkább az idősebbekre veszélyes a betegség

        Kérdésre válaszolva azt mondta: indokoltnak tartaná, hogy a Japánban kikötött óceánjáró utasai karanténba kerüljenek, különösen azért, mert - mint kiderült - vannak tünetmentes vírushordozók is.

        A főorvos szerint bár két napja csökken az újonnan megfertőzöttek száma, újabb országok jelentenek eseteket, így még nem "lélegezhet fel" a világ, hogy nem lesz világjárvány. Már több ezer esetet elemeztek Kínában, és ezek alapján egyre inkább látszik, hogy a gyermekekre nem, inkább az idősebbekre veszélyes a betegség.

        Szlávik János ismertette: az optimisták szerint április-májusban kifullad a járvány, a kicsit pesszimisták szerint júniusig, a pesszimisták szerint egész nyáron lesz még koronavírus okozta megbetegedés.

        Olvasson tovább! Új típusú koronavírus - Mit tudunk eddig róla?

        (MTI)

        Módosítva: 2020.02.20 09:06, Megjelenés: 2020.02.20 09:06
      • Cikkajánló

        Anyatejes táplálás

        Anyatejes táplálás

        Dr. Lesznyák Judit

        A babák számára legideálisabb tápanyag-összetétellel az édesanyák teje szolgál.

        Koronavírus - megyénként

        Koronavírus - megyénként

        koronavirus.gov.hu

        Közzétették a koronavírus-fertőzés hazai alakulását megyékre bontva.

        Koronavírus - Merkely Béla: még nem alakult ki immunitás a vírus ellen

        Még nem alakult ki immunitás a koronavírus ellen, ezért van ilyen sok fertőzött a világon - közölte a Semmelweis Egyetem rektora.

        Koronavírus - Több mint 937 ezer a fertőzöttek száma a világban, és több mint 47 ezren haltak meg

        Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma április 2. reggelre közel 78 ezerrel 937 567-re nőtt a világban. A COVID-19 betegségben eddig 47 256-an vesztették életüket, az utóbbi egy napban 4915-en. A meggyógyultak száma 194 311, a szerda reggelinél 16 ezerrel több - olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés továbbra is 180 országban van jelen.

        Milyen betegeket fenyeget leginkább a koronavírus?

        A koronavírus-fertőzés az átlagosnál jobban fenyegeti a gyengébb védekezőképességgel rendelkezőket, így az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket. De pontosan milyen krónikus betegségek esetén kell fokozott kockázattal számolni?

        Lelki egészségünket is fenyegeti a koronavírus

        Még a világjárvány kezdeti időszakában járunk. Magyarországon március 4-én jelentették hivatalosan az első koronavírus-fertőzést, és március 15-én az első halálesetet. Mégis, mintha hosszú idő telt volna el a kezdetek óta. Megváltozott az időérzékelésünk is...

        A dohányzás szerepe a COVID-19 súlyosságában

        A dohányosok esetében nagyobb a rizikója, hogy az új koronavírus okozta megbetegedés (COVID-19) súlyosabb formája alakul ki, közölte a belga Rák ellenes Alapítvány (Foundation against Cancer) március 20-án egy a New England Journal of Medicine szakfolyóiratban publikált tanulmányra alapozva.

        Miért terjed ennyire agresszíven az új koronavírus?

        A jelenleg világot érintő SARS-CoV-2 általi koronavírus-járvány gyorsan és saját szempontjából sikeresen terjed. Rendkívül sok ember megfertőződött és elsősorban az idősek vagy a krónikus betegségben szenvedők közül sokan haltak meg. De miért terjed ennyire gyorsan és agresszíven a vírus?

        Kimehetünk a szabad levegőre vagy sem a járvány idején?

        A "Maradj otthon!" felhívás nem jelenti azt, hogy friss levegőre és mozgásra ne lenne szükségünk, azonban be kell tartani néhány alapvető szabályt, amennyiben kimozdulunk a falak közül.

        Új koronavírus - Meddig lehet életképes a különböző felületeken?

        A NEJM (New England Journal of Medicine) szaklapban megjelenő tanulmány elemezte a COVID-19 vírusfertőzést okozó SARS-CoV-2 koronavírus (2019-nCoV) stabilitását, vagyis életképességét és így fertőzőképességét különböző felületeken.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.