Visszaállítják az orvoslátogatói díjat
megjelent:
Legkésőbb október közepén benyújtja a kormány a parlamentnek az egészségügy átalakításával kapcsolatos törvénymódosító csomagot - tájékoztatta a Népszabadságot Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke.
Az Alkotmánybíróság döntéseinek megfelelően módosítják a kórháztörvényt, és a szintén Ab-határozattal eltörölt orvoslátogatói díj is visszakerül a jogszabályba a megfelelő kiigazítások után. Pontosítják továbbá az intézmények finanszírozási szabályait, valamint meghatározzák a súlyponti kórház feladatait.
Az OEP adatai szerint a súlyponti intézmények nagyobb arányban vesznek részt a súlyos betegek ellátásában, mint azt a jelenlegi finanszírozásuk lehetővé tenné, és a szakorvosi hálózatban is még mindig a 2006.decemberi állapotnak megfelelő ellátórendszert finanszírozza az OEP. A módosító csomag szerint mindkét rendszerben az "élethez igazítanák" a pénz elosztását.
(FH)