Hamarosan megjelennek a szuperkórházak tervpályázatai

Szerző: infostart.hu

Az eddigi legnagyobb fővárosi szakrendelő- és kórházfejlesztési program keretében várhatóan napokon belül megjelenik a három nagy centrumkórházzal kapcsolatos építészeti tervpályázatokra vonatkozó közbeszerzési pályázat.

Az összesen mintegy 700 milliárd forintosra tervezett programban az elmúlt hetekben-hónapokban mintegy hárommilliárd forintot fordítottak az egészségügyi intézmények elavult informatikai eszközparkjának megújítására. A fővárosi kórházak tizenhétmilliárd forintból új orvosi gépeket, eszközöket is beszereztek.

Van, amit már nyáron be szeretnének üzemelni

Cserháti Péter hangsúlyozta: eddig összesen nem állt rendelkezésre százmillió forint informatikai fejlesztésekre a térségben, most viszont egy-egy kórház több száz korszerű számítógéphez, monitorhoz, nyomtatóhoz jutott, ami azért is fontos, mert sok esetben lassíthatta a betegellátást a régebbi informatikai eszközök sebessége.

Elmondta, hogy az informatikai eszközök beszerzésével párhuzamosan tizenhat nagy képalkotó diagnosztikai, illetve terápiás eszközt is telepítenek a közeljövőben a kórházakba: három MR-t (ezek közül egy a baleseti és idegsebészeti ellátást jelenleg enélkül működtető Szent János Kórházba kerül), négy CT-t, ugyanennyi, a stroke- és infarktusellátásban az erek gyors vizsgálatára szolgáló úgynevezett DSA-t (érfestő berendezést), egy pozitron emissziós tomográfot a Honvédkórház számára, egy lineáris gyorsítót (sugárterápiás eszközt) az Uzsoki Utcai Kórház onkológiájára és több mammográfiás készüléket, illetve digitális röntgent. Ezek közül a kisebbeket már a nyáron, a nagyobbakat őszre be is szeretnék üzemelni, ennek eredményeként a főváros képalkotó diagnosztikai kapacitása már idén közel tíz százalékkal bővül.

A teljes cikket az infostart. hu oldalon olvashatja.

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.