Engedélyzték a cannabis terápiás célú termelését

Független Hírügynökség
megjelent:

A holland legfelső bíróság helyben hagyta azt a 2006-os ítéletet, amely engedélyezte a marihuánatermesztést gyógyászati céllal egy szklerózisban szenvedő betegnek. A legfelső bíróság szerint rendkívüli helyzetben elfogadhatóvá válhatnak illegális cselekedetek.

Az ügyben 2006 októberében hozott hasonló ítéletet az első fokú bíróság, ez ellen fellebbezést nyújtott be az ügyészség, így került a kérdés a legfelső bíróság elé. A holland bíróság pedig megállapította, hogy ebben az esetben fennáll a szükséghelyzet.

Wim Moorlag sclerosis multiplexben szenved, és fájdalmainak enyhítésére szed napi 3 gramm marihuánát. E szükségletének kielégítésére termelt feleségével együtt kendert, bár Hollandiában legálisan vehetne ennyi marihuánát az úgy nevezett coffee shopokban. De az ilyen marihuánában előfordulhat gomba vagy baktérium, ami különösen ártalmas a szklerózisos betegek számára.

Moorlagot és feleségét a házi kendertermesztés miatt 2004-ben 250 eurós pénzbírságra (mai árfolyamon 60 ezer forintra) büntették. Moorlag ügyvédje már a 2006-os kedvező ítélet után kijelentette, hogy más betegek, köztük AIDS-esek is legálisan termeszthetnek maguknak kendert.

Hollandiában bárki törvényesen vásárolhat napi 5 gramm marihuánát a coffee shopokban, és tarthat magánál saját használatra legfeljebb 30 grammot ebből a kábítószerből. De a marihuána termesztése vagy árusítása illegális.

A coffee shopok működését a helyi hatóságok engedélyezik. A konzervatív irányítású megyékben nincsenek ilyen coffee shopok. Országosan a számuk 2000 és 2005 között 1500-ról 750-re csökkent.

(FH)

Cikkajánló

A sclerosis multiplex

Dr. Zsuga Judit, neurológus
Sclerosis multiplex
A sclerosis multiplex (SM, átírással szklerózis multiplex) egy krónikus, potenciálisan rokkantsághoz vezető betegség, amely a központi idegrendszert, azaz az agyat és a gerincvelőt érinti. A betegség világszerte mintegy egymillió embert érint.
Derékfájás, hátfájás
Derékfájás, hátfájás

Mozgással a mozgásszervi panaszok ellen.

Fájdalomcsillapítás
Fájdalomcsillapítás

A folyékony gyógyszerformák előnyei.

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.