• Elkészült a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos miniszteri rendelet

        Szerző: MTI

        Kásler Miklós a Semmelweis-napi központi ünnepségen azt mondta, a dokumentum az egyeztetések után néhány napon belül részleteiben is megismerhető lesz. A témával kapcsolatban a miniszter elmondta, egy komplex cselekvési programot készítettek elő. Kidolgozták az elméletet, a gyakorlatba való átültetést, azt, hogy ezzel kapcsolatban mi a feladata a kórházaknak és a tisztiorvosi hivatalnak.

        A rendelet tartalmazza, hogyan lehet a kórházi fertőzéseket tartalmazó regisztereket elkészíteni és a kórházi fertőzések megelőzését kontrollálni - ismertette.

        Az ünnepségen a miniszter a szakmai díjak és elismerések átadása előtt mondott köszöntőjében, Semmelweis Ignác orvos munkásságát méltatva úgy fogalmazott, egy olyan emberre emlékezünk, akinek legkiemelkedőbb felfedezése emberek millióit mentette meg. Felidézte, Semmelweis motivációja az igazság, a hit és az erkölcs volt, gondolkodásának és munkásságának középpontjában az emberi élet feltétlen tisztelete, az élet megóvása, megmentése állt.

        Hirdetés

        Semmelweis emlékét az egész világ megőrizte

        Mint mondta, Semmelweis tanait kortársai elutasították, nem ismerték fel felfedezése, a kézmosás fontosságát, de ő a rendelkezésére álló eszközökkel és módon küzdött saját igazáért.

        Felfedezését a kórlefolyás, a bonctani leletek pontos megfigyelése, elemzése, megfigyelése, a kórlefolyás, a bonctani leletek elemzése, értékelése alapozta meg, felfedezését statisztikai módszerekkel bizonyította - mondta Kásler Miklós. A tudós felfedezésével leírta a gyermekágyi láz és a pyaemia jellegét, okát, kialakulásának folyamatát, a fertőzés "kapuját", a fertőzés eszközét és azt, hogy a fertőzést milyen módszerekkel lehet megelőzni - ismertette a miniszter.

        Semmelweis emlékét az egész világ megőrizte, hiszen élete bizonyítéka volt annak, hogy az igazság előbb vagy utóbb a felszínre kerül. Semmelweis Ignác pédakép az egész világ számára, emléke kötelez - hangoztatta.

        Fontos az egészségtudatosság

        Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár köszöntőjében azt mondta, a magyar egészségügy felkészült a betegek gyógyítására, és a magyar kormány minden eszközzel, műszer-, ingatlan- és bérfejlesztéssel támogatni fogja az ágazatot. Úgy fogalmazott, Semmelweis öröksége arra emlékeztet, hogy a megszerzett tudást, tapasztalatot tovább fejlesszük és tovább adjuk a fiataljainknak.

        A magyar egészségügyben dolgozók kiváló munkát végeznek - hangsúlyozta az államtitkár, ugyanakkor kitért arra, hogy az orvosok munkáját nagyban könnyítené, ha a magyar emberek egészségtudatosabban élnének, ezért fektetnek nagy hangsúlyt a következő időszakban a népegészségügyi és nemzeti programok kiterjesztésére.

        A Semmelweis-napi ünnepségen kiosztották a Batthyány-Strattmann László- és a Pro Sanitate-díjakat az arra érdemeseknek, valamint miniszteri okleveleket adtak át.

        (MTI)

        Módosítva: 2018.07.03 10:29, Megjelenés: 2018.07.03 09:54
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Mellrák korai felismerése

        Mellrák korai felismerése

        Dr. Kónya Judit

        Fontos a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel és a havonkénti önellenőrzés.

        A beteg gyermekekért

        A beteg gyermekekért

        Gyermekeinkért ʼ91 Alapítvány

        Ön is segítheti a beteg gyermekek gyógyulását adója 1 százalékával.

        Új, gyógyszer rezisztens fertőzés terjed: Candida auris

        Az amerikai járványügyi szervezet (CDC) klinikai figyelmeztető tájékoztatást adott ki egy újfajta, fertőzést okozó, az antibiotikumoknak ellenálló, kórházban fekvő betegeknél súlyos betegséget okozó élesztőgomba, az úgynevezett Candida auris miatt.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Beteg gyermekek gyógyulása
        A legszerényebb támogatás is hozzájárul gyermekeink gyógyulásához.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások