A mentális egészség fejlesztéséért

Debreceni Egyetem
megjelent:

Harminckilenc millió forintot nyert a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Egészségfejlesztési Irodája a mentális egészség megőrzésével, javításával kapcsolatos programokra. Az előadások, tanácsadások, klubfoglalkozások augusztusban kezdődnek.

Alkohol- és drogprevenciós előadásokat tartanak a debreceni iskolákban, képzéseken segítik a pedagógusokat a szuicid személyiségzavar felismerésében, az egészségügyi dolgozóknak pedig tréningeket szerveznek, hogyan kerülhetik el a kiégést, és előzhetik meg a stresszt, valamint szülőknek is lesznek klubfoglalkozások a 2 évig tartó programban. A rendezvények megvalósításához az egyetemi kórház Egészségfejlesztési Irodája 39 millió forintos uniós és kormányzati támogatást nyert egy pályázaton. Az előadások nagy részét a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház szakemberei tartják.

Hatékonyabb lehet az egészségmegőrzés

A pályázat elkészítésénél felmértük az igényeket, hogy milyen területeken van szükség segítségre, tanácsadásra, eszerint határoztuk meg a feladatokat. Azt gondolom, hogy így sokkal hatékonyabb lehet a tevékenységünk – mondta Pellei Éva vezetőasszisztens, az iroda vezetője.

Az Egészségfejlesztési Iroda négy éve működik, 2014 óta folyamatosan szerveznek életmódváltást segítő programokat. Havonta tartanak például klubfoglalkozást a cukorbetegeknek és a szív-és érrendszeri betegségben szenvedőknek, illetve az alkoholról és a dohányzásról való leszokást is segítik szakemberek bevonásával.

Munkatársaink rendszeresen részt vesznek az iskolai egészségnapokon, ahol a prevenciós előadások mellett különböző szűrővizsgálatokat, például szív-érrendszeri rizikószűrést is végeznek. A munkahelyekre is gyakran hívnak minket, a dolgozók többek között melanoma-szűrésen vehetnek részt, mentális egészséggel kapcsolatos tréningeket tartunk nekik, illetve vérnyomást, vércukor- és koleszterinszintet mérünk, valamint az életviteli szokásaik feltárását követően az egészségük megőrzésével kapcsolatban hasznos tanácsokkal látjuk el őket – ismertette Pellei Éva.

Ez is érdekelheti A melanoma és tünetei

Az iroda célja, hogy bővítse a helyi lakosság egészséggel, egészséges életmóddal kapcsolatos ismereteit, szűrési lehetőséget kínáljon. Tevékenységükkel azt szeretnék elérni, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota, növekedjen a születéskor várható élettartam és az egészségben eltöltött évek száma.

Az Egészségfejlesztési Iroda programjairól bővebb felvilágosítást az 52-513-603 telefonszámon, a szervezet honlapján, illetve személyesen Debrecenben, a Bethlen utcai járóbeteg központ 3. emeletén, a 3042-es irodában kaphatnak.

(Debreceni Egyetem)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.