Az év második felétől már húsz egészségügyi szűrőbusz járja az országot

Szerző: MTI

Elsősorban a daganatos betegségek megelőzése érdekében tíz egészségügyi szűrőbusz járja az országot, ez a flotta hamarosan megduplázódik - közölte a miskolci önkormányzat rendészeti bizottságának elnöke, a városi Salkaházi Sára-program igazgatója.

Hubay György elmondta, a Salkaházi Sára-program igazgatójaként is fontosnak tartja az idős emberek egészségének megőrzését. Az akció során a betegségek időbeni felismerésével életeket menthetünk - fogalmazott.

A buszokon ingyenes szájüregi és bőrgyógyászati vizsgálatokat végeznek a szakemberek, de táplálkozási tanácsokat is adnak

A város önkormányzata a fiatalok egészségére is nagy figyelmet fordít, amit az egy éve működő Miskolci Egészségfejlesztési Intézet (MEI) létrehozása igazol a legjobban - közölte Hubay György, hozzátéve: a MEI-t azért hozták létre, hogy folyamatos egészségügyi szűrést biztosítsanak az iskolások számára, eddig 57 oktatási intézmény diákjait sikerült kivizsgálni.

Mint elmondta, Miskolcon 2010 óta több mint egymilliárd forintot költöttek a járóbeteg-ellátás fejlesztésén belül az orvosi rendelők felújítására, 2020-ra az összes önkormányzati tulajdonú rendelő megújul.

A kormányzat 2010 óta országszerte 77 kórházat, 54 rendelőintézetet és 97 mentőállomást újított fel, valamint 23 új rendelőintézetet és 30 új mentőállomást épített - emlékeztetett.

Hozzátette: a munka itt nem áll meg, tisztában vannak azzal, hogy az egészségügyben nagyon sok még a tennivaló mind a betegek, mind a dolgozók érdekében, ezért folytatják a jól bevált programokat, a béremeléseket és a fejlesztéseket is.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Miért érdemes oltakozni influenza...

A szövődményes influenza súlyos, esetenként halálos kockázatú betegség? A kérdésre Dr. med habil Mészner Zsófia járványügyi szakember...

COVID-19 elleni oltás után lehet...

Az egyszerre beadott vakcinák nem befolyásolják a kialakuló immunválaszokat. A kérdésre Dr. Ludwig Endre járványügyi szakember válaszol.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.