Többet kell várni a rákdiagnózisra Európában

Szerző: Független Hírügynökség

Egész Európában tovább kell várniuk a rákbetegeknek a diagnózisra a hollandiai petteni reaktor meghibásodása miatt. Ez a reaktor állítja elő a világ orvosi diagnosztikai izotópjának egy harmadát.

A technetium izotópot orvosi képalkotó berendezésekben használják. Mivel nagyon rövid a felezési ideje, ezért nem lehet sokáig tárolni. A radioaktív diagnosztikai eljárások 80 százalékában technetiumot használnak.

Európában évente 7 millió vizsgálatot végeznek technetium izotóp alkalmazásával, az Egyesült Államokban pedig 8 milliót. A világon mindössze 5 reaktorban állítanak elő technetiumot. Pettenben gyártják a világ egész termelésének egy harmadát.

A petteni reaktort üzemeltető holland NRG cég már értesítette vevőit a nem tervezett leállásról, és felajánlotta segítségét az alternatív beszerzésekhez. A világ másik négy technetiumgyártója tárgyalásokat kezdett a termelés fokozásáról.

A petteni reaktort azért kellett leállítani, mert levegőbuborékok keletkeztek a hűtőrendszerében. Mivel a jelenség okát nem tudják, biztonsági megfontolásból döntöttek a leállás mellett. A reaktor szóvivője szerint a termelést valószínűleg október vége előtt nem tudják felújítani.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Ajakherpesz Ajakherpesz

Az ajakherpesz okai, tünetei, kezelése és megelőzése.

Ajakherpesz Ajakherpesz

Tippjeink segítségével megelőzhető, hogy tönkretegye a nyarat!

16 ezren fordultak orvoshoz...

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 4-e és 10-e között 16 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az ezt...

Önkéntes pszichológusok segítenek...

200 pszichológus, pszichiáter és mentálhigiénés szakember nyújt önkéntes munkával ingyenes segítséget az ukrajnai menekülteknek, de a szakemberek...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.