Az Országos Gerincgyógyászati Központ tovább bővíti kapacitásait

MTI
megjelent:

További beruházásokat, új kórházi tömb felépítését tervezi az Országos Gerincgyógyászati Központ (OGK) főigazgatója, aki a sportegészségügyi kapacitás fejlesztésében is komoly lehetőséget lát.

Varga Péter Pál egy háttérbeszélgetésen elmondta, döntöttek arról, hogy az OGK Királyhágó utcai területén új kórházi tömböt építenek, a tervezés megkezdődött. Az új szárnyban egy helyre kerül az OGK csúcstechnológiával felszerelt, hat műtőből álló blokkja és a hozzá kapcsolódó kiszolgálóhelyiségek. Két szint a privát betegek ellátását segíti negyven ágyon, a többin magánrendelők kapnak helyet.

Hogyan előzzük meg a gerincbetegségek kialakulását?

Gyakran hallhatjuk, hogy a mozgásszervi betegségek megelőzésében és kezelésében kiemelten fontos szerepe van az egészséges életmód kialakításának, azaz a megfelelő testmozgásnak és a helyes táplálkozásnak. Egy átlagember számára ugyanakkor ez az információ önmagában vajmi kevés. Az alábbiakban praktikus tanácsokat olvashat egy csokorba szedve.
Hogyan előzzük meg a gerincbetegségek kialakulását?

A gerincsebész szakorvos családi cége birtokolja a Budai Egészségközpont Kft. (BEK) 40 százalékát, amely az OGK-t üzemelteti. A magánintézmény speciális helyzetben van a piacon: a közfinanszírozott komplex nagy gerincgyógyászati műtétek 80 százalékát ott végzik el. Jelenleg 160 ágyon évi csaknem háromezer műtétet hajtanak végre.

Az alapító-főigazgató úgy fogalmazott, egy magánszolgáltatónak jót tesz, ha „egyeduralkodó” valamilyen közfinanszírozott ellátásban szolgáltatásvásárlás formájában.

Beszélt arról is, szerinte elkerülhetetlen lesz, hogy a kormány újrapozícionálja a magánegészségügyi ellátást, mert ha nem így tesz, komoly ellátási gondok adódhatnak. Azt mondta, kontroll nélkül lehet új technológiákat behozni, nincs igazi minőségellenőrzés az ellátás során, az állami egészségügyi ellátás pedig még mindig alulfinanszírozott, és hiába épültek új kórházak, ha az ellátásért áron alul fizet a biztosító.

Varga Péter Pál szerint a jelenlegi intézményi gazdálkodás is fenntarthatatlan. Azért torz a rendszer, mert nem a gyógyítást finanszírozza az állam, hanem az intézmények fenntartását - fejtette ki.

A várólista akár fél év alá is csökkenhetne

A gerincgyógyász egy konferencián már utalt arra, hogy intézményében mintegy 300 napos várólista van a tervezhető közfinanszírozott gerincműtétekre. Ha viszont a várólisták ledolgozására adott kormányzati pluszforrást beépítenék a teljesítményvolumen-korlátba, tehát ha tudnának folyamatosan tervezni ezzel a forrással, akkor fél év alá lehetne csökkenteni a várakozási időt - emelte ki.

Varga Péter Pál továbbra is fenntartja azt a néhány hete egy szakmai konferencián tett nyilatkozatát, hogy virul a magyar egészségügy, hiszen korábban soha ennyi magánellátó nem volt a piacon.

Új biztosítók az egészségbiztosítás piacán

Egészségbiztosítás

A biztosítók viszonylag új szereplőként vannak jelen az egészségügyi szolgáltatások területén, amely bővülést eredményezhet azáltal, hogy a munkáltatók adó- és járulékmentesen vásárolhatnak egészségbiztosítást alkalmazottaiknak. Több szempontból is körbejártuk a témát.
Egészségbiztosítás, és ami mögötte van

Úgy látja, hogy a társadalombiztosítás felől elmozdul majd a rendszer az adóalapú egészségügyi ellátás felé. Szerinte az egészségügyi ellátó és a közfinanszírozó kapcsolatának üzletinek kell lennie. Egyre több biztosító fog belépni az egészségbiztosítás piacára, és az államnak előbb-utóbb valahogyan preferálnia kell az egészségbiztosítási ellátást az adó(k) oldaláról - jelentette ki.

Hozzátette, komoly igény van kiegészítő biztosításokra is, és az sem lenne számára elképzelhetetlen, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) mellett létrejönne egy „állami fenntartású” kiegészítő biztosító.

Bővülő sportegészségügyi kapacitás

Varga Péter Pál a sportegészségügyi kapacitás fejlesztésében is jelentős potenciált lát. A BEK szerződéses partnere a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) - amelyben a főigazgató az orvosi bizottság elnöki tisztét is betölti -, és magánbetegként minden sportoló igénybe veheti sportegészségügyi szolgáltatásaikat, amelyeket a tervek szerint ugyancsak jelentősen bővítenek.

Arról is beszélt, hogy a közfinanszírozott gyógyításban az elvándorlás folyamatos, a jó szakemberek egyre inkább a magánellátásban helyezkednek el. A munkaerő megtartása szerinte nem feltétlenül pénzkérdés, a gerincgyógyászati központban például világos, transzparens életpályamodellt dolgoztak ki - jelezte.

A közelmúltban Csányi Sándornak, az OTP csoport elnök-vezérigazgatójának Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt.-je a Budai Egészségközpont 60 százalékát megvásárolta, de Varga Péter Pál ügyvezető igazgatóként továbbra is teljes kompetenciával vezeti a vállalkozást.

A főigazgató közölte, az idei várható árbevételük körülbelül 6,5 milliárd forint lesz, a cég adózott nyeresége pedig 300-400 millió forint, és ez lesz fennállásuk óta az első év, amely alapján osztalékot tudnak fizetni.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.