Csökkent a kórházi várólisták hossza és a várakozási idő is

Szerző: MTI

Nemcsak a kórházi várólisták hossza, hanem a várakozási idő is csökkent az elmúlt években - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence azt mondta, 2012-ben több mint 70 ezren voltak a várólistákon, ez a szám mára 28 ezer alá mérséklődött.

Várólista mustra

359 nap, ha csípőprotézist, 443 nap, ha térdprotézist szeretne a beteg. Ennyit kell átlagosan várni a hazai kórházakban ezekre a beavatkozásokra - derül ki az OEP országos várólista nyilvántartásából, amelyet a betegek is elérhetnek. Az előző évek adataival összevetve jelentősen javult a helyzet.

Várólista mustra: megyénként és intézményenként is hatalmas lehet az eltérés

A kormány 2013-ban indította el a várólista-csökkentési programot - idézte fel. Attól az évtől 2017-ig összesen mintegy 17,2 milliárd forint többletforrást biztosítottak a várólisták mérséklésére: 2013-ban 786 milliót, 2014-ben két részletben több mint 1,4 milliárdot, 2015-ben és 2016-ban évente 5 milliárdot, idén pedig további 5 milliárd áll rendelkezésre e célra.

Várakozási időben számolva a legjelentősebb csökkenés a térdprotézis műtétek esetében következett be, ez 906 napról 368 napra esett vissza. A csípőprotézis-műtéteknél 658-ról 304 napra, a szürkehályogműtéteknél 290-ről 94 napra mérséklődött a várakozási idő.

Az államtitkár szerint a rendszer átláthatóságot és kiszámíthatóságot hozott, ami a kevesebb várakozással együtt az állami egészségügyi rendszerbe vetett bizalmat is erősítette.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese a magyar egészségügy egyik sikertörténetének nevezte a várólistaprogramot, amely négy év alatt 30-70 százalékkal csökkentette mind a várakozók számát, mind a várakozási időt a nagy névjegyzékeken.

Több területen jelentős a javulás

A legjelentősebb javulást a térd- és csípőprotézis-műtétre, valamint a szürkehályog- és gerincoperációra várók listáin tapasztalták - mondta.

Kiemelte, hogy Magyarországnak sikerült Európa élmezőnyébe jutnia: sok nagy országot megelőzve Nagy-Britanniával került egy szintre. Bár Dánia és Olaszország "lehagyja", a pozíciója jó - hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott, nyilvánvalóan akad még tennivaló, folyamatosan javítani kell a programot, de összességében nagy eredményt ért el Magyarország.

Velkey György megjegyezte, hogy az utóbbi időben még túl is teljesít a rendszer: a betegek hamarabb kerülnek sorra, mint arra az előzetes becslések alapján számítanak.

Kérdésre válaszolva a kórházszövetség elnökhelyettese közölte: a várakozási időben tapasztalható különbség az intézmények között. Bár van lehetőség arra, hogy a betegek másik kórházba menjenek át, hogy korábban műtsék meg őket, ezzel nem élnek szívesen, mert ragaszkodnak az orvosukhoz. A felkínált opció tehát nem hozott áttörő javulást - tette hozzá.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Angolkór Angolkór

A kóros D-vitamin-hiány tünetei, kezelése és megelőzése.

Milyen a maszk hatékonysága? -...

A lakosságot érdemes lenne általánosságban maszkhasználatra kötelezni? A felvetésre Dr. Ludwig Endre járványügyi szakember adott választ.

Injekció helyett tablettás kezelés...

Jelenleg megszokott az injekciós kezelés, de azon válaszolók fele is szívesebben választaná a kényelmesebb tablettás megoldást, akiknek számára nem...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.