Még egészségünkkel kapcsolatban sem vagyunk elég tudatosak

Szinapszis
megjelent:

Szinte pontosan ugyanannyian választanak tudatosan az egészségvédő termékek közül, mint ahányan nem - derült ki a Béres Gyógyszergyár által megrendelt friss, reprezentatív kutatásból, amelyet a Szinapszis készített.

A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy az egészségmegőrzést szinte mindenki fontosnak tartja, és a 18 évnél idősebb hazai lakosság 80 százaléka vásárol egészségvédő termékeket. Bár a döntő többség számára fontos a minőség, ez gyakran mégsem érvényesül a vásárlásnál, hiszen a fogyasztók 45 százaléka, azaz majdnem a fele nem tudatosan választ a kínálatból.

A kutatásból kiderült, hogy az emberek egészségvédő termékek iránti bizalma egyértelműen a minőséghez kötődik, amely a tudatos és a kevésbé tudatosan választó vásárlók számára is kiemelten fontos. A tudatos fogyasztók 92%-ánál, a preferencia nélküli vásárlók 89%-ánál meghatározó szempont a minőség. Ennek viszont ellent mond az, hogy amikor arról van szó, hogy mit emelünk le a polcról, akkor a vásárlók 45%-a már elsősorban az ár alapján dönt, és nincs is mélyebb ismeretük a kiválasztott egészségvédő készítményről. Fontos ugyan számukra a gyógyszerész tanácsa, de ritkán fordulnak hozzá, és az azonos funkciójú termékek közül az olcsóbbat választják, minőségbeli különbségtől nem tartanak.

A kutatásról

A Szinapszis 800 fős online (CAWI) kérdőíves kutatása nem, kor, településtípus és régió szerint reprezentatív a 18 évnél idősebb hazai lakosságra nézve.

A tudatos vásárlók a minőségért hajlandók többet fizetni, sőt a túl olcsó termék bizalmatlanságot kelt bennük. Figyelnek a készítmények származási helyére, a döntésükben fontos szempont a korábbi tapasztalat, a terméknév és a gyártó ismerete. Megnyugtató számukra, ha egy termék régóta a piacon van. A kutatási eredmények szerint több mint 13 éves hazai piaci jelenlét kell ahhoz, hogy egy gyártó készítményei vagy egy márka iránti bizalmuk kialakuljon.

“Elgondolkodtató, hogy a sok felvilágosító információ ellenére még manapság is magas a nem tudatos vásárlók száma – mondja dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke. – A kellő tudatosság hiánya azért veszélyes, mert az egészséggel nem kísérletezhetünk. Mindenkinek tisztában kellene lennie azzal, hogy – a gyógyszerektől eltérően – az egészségvédő szerek forgalomba hozatalához nem kell hatósági engedélyeztetés. Ebből adódik, hogy a hatóságok nem győződhetnek meg előre arról, hogy a gyártók elvégzik-e az alapanyagok minősítését és a végtermékek hatóanyagtartalmának, esetleges szennyezettségének vizsgálatát. Ráadásul a forgalomba kerülés után sem kellően rendszeresek az ellenőrzések. Pontosan érzékelhető tehát, hogy mekkora kockázatot jelent egy nem megbízható eredetű termék alkalmazása. A magam részéről mindenkinek azt tanácsolom, hogy csak megbízható forrásra támaszkodjon. Szerencsére ilyenek is vannak az egészségpiacon. Mi például valamennyi alapanyagot és a késztermékeinket is bevizsgáljuk. A gyártásunk és a minőségellenőrzésünk a gyógyszereknél alkalmazottal azonos körülmények között történik. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy sok ember számára a termék patikai jelenléte már önmagában minőségi garanciát jelent, és a szabadpolcos készítményekről ritkán kérik ki a gyógyszerész tanácsát. Pedig az egészséget komolyan kell venni.”

eredmény

A kutatás arra is rávilágított, hogy már abban is nagy a bizonytalanság, hogy ki, mit ért egészségvédő készítmény alatt. A többség a vitaminokkal azonosítja, de gyakran sorolják ide a bio és természetes anyagokat is. Bár a megkérdezettek többsége a minőségi termékekre voksol, a gyakorlatban mégis csak a feltűnően nagy árkülönbség kelt némi bizalmatlanságot két hasonló termék esetében.

Ezek azért elgondolkodtató megállapítások, mert nagyon sokakat érint, hiszen a hazai felnőtt lakosság több mint háromnegyede vásárol egészségvédő készítményeket. Közülük pedig csak minden második fogyasztó foglalkozik azzal, ami mindenki számára a legfontosabb: a minőséggel. Vagyis a vásárlók közel fele miközben épp az egészségét szeretné megóvni ­ nincs tisztában vele, hogy mit is vesz meg, és aztán mit szed be.

A Béres Gyógyszergyárról

A Béres Gyógyszergyár 100%-ban magyar, a Béres család tulajdonában lévő vállalat, s mint ilyen, a legnagyobb a magyarországi egészségmegőrző piacon. A vállalat 1989-ben jött létre gyógyszerek, egészségvédő és gyógyító készítmények fejlesztése, gyártása és forgalmazása céljából. Ikonikus terméke a világhírű Béres Csepp. A rendszerváltás óta töretlenül fejlődő vállalat gyógyszereivel, étrend-kiegészítő készítményeivel elkötelezetten szolgálja az emberek egészségvédelmét, a „Béres-minőségen” keresztül életminőséget, minőségi életet ajánl. Világszínvonalú termékei szolnoki gyárában, magyar tudásra támaszkodva, itthoni fejlesztéssel, hazai munkaerővel készülnek. A kezdeti egyetlen termék, a Béres Csepp mellé mára további 74-féle készítmény sorakozott fel, melyek Magyarországon és a régió országaiban kerülnek bevezetésre. A vállalat jelenleg 355 főt foglalkoztat, elnöke a legendás cseppek feltalálójának fia, dr. Béres József.

(Szinapszis Kft.)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.