Kitálalt az elhunyt szentesi nő kórházi szobatársa

Szerző: Független Hírügynökség

Már a műtét utáni este nagyon rosszul volt az a fiatalasszony, aki a szentesi kórházban halt meg miután spontán vetélése után megműtötték és kezelőorvosa átszúrta a méhfalát. Erről a nő szobatársa mesélt.

A fiatal anyuka elmondta, hogy a nőt a műtét utáni napon meg sem vizsgálták rendesen. Fájdalmától öklendezett, sírt, görcsölt, remegett és folyamatosan azt hajtogatta, hogy nem érzi jól magát.

Először csak fájdalomcsillapítót kapott, majd a második nap már valamilyen infúziót is. Utoljára akkor látta, amikor csütörtökön délelőtt műtőbe vitték a nőt, majd megtudta, hogy meghalt. A lap próbálta újra megkeresni a asszonyt operáló orvost, de az továbbra sem nyilatkozott.

Az első műtét után három nappal a fiatalasszonyt újra megműtötték, akkor derült ki, hogy a bele is megsérült a korábbi műtét alkalmával.

Kórházi körökből úgy értesült a Délmagyarország, hogy a korrekciós műtét nem sikerült, a varratok szétszakadtak, ezért még kétszer meg kellett operálni a nőt, akin azonban már ez sem segített. A lap úgy tudja, az eset után életveszélyesen megfenyegették a szentesi orvost.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Koronavírus - Orbán: Magyarország...

Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az...

Merkely: folyamatosan oltják az...

December 26. délutánja óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.