Egészséges életmóddal jelentősen csökkenthető a mellrák kockázata

Oxygen Medical
megjelent:

A mellrák a nőket érintő második leggyakoribb daganatos megbetegedés a bőrrák után. 100 nő közül körülbelül 15-nek van hajlama erre a betegségre. Éppen ezért nagyon fontos tudatában lennünk annak, hogyan csökkenthetjük a kockázatát - tájékoztat dr. Babai László, az Élj Tovább 5 Évvel! program kidolgozója.

A mellrák megelőzése - A rizikó csökkenthető

Attól függetlenül, hogy volt-e a családban mellrákos beteg vagy sem, van néhány olyan életmódbeli tényező, amellyel csökkenthetjük a mellrák rizikóját. Ezek pedig a rendszeres mozgás, a testsúlykontroll és a visszafogott alkoholfogyasztás – áll a New York-i University of Rochester Medical Center tanulmányában. A kutatók 85 ezer, menopauzán átesett nőt vontak be a vizsgálatokba, amelyekben az összefüggéseket térképezték fel.

Fontos, hogy a nők tudják: a családban öröklődő hajlamot rettenetesen felerősítik az egészségtelen életmódbeli szokások. Persze nehéz pontosan megbecsülni, milyen mértékben hat egy személyre a genetika, a környezet és az életmód, de azt a tanulmányunk is bizonyította, hogy az egészségesebb életet élő nők még akkor is védettebbek, ha a mellráknak van családi előzménye – nyilatkozta a kutatás egyik vezetője.

Az életmód három pillére

Egy 1993-ban indult tanulmánysorozatban, olyan 50 és 79 év közti nőket követtek nyomon, akiknek a családjában korábban nem volt 45 év alatti mellrákos megbetegedés. A többieket éppen azért nem vonták be a kutatásba, mert azt szerették volna látni, hogy csupán a táplálkozás, a mozgás és az alkoholfogyasztás milyen hatással van a mellrák kialakulására.

Ezek után két csoportra osztották a résztvevőket: olyanokra, akiknek a családjában volt 45 év felett kialakuló mellrák, és akiknek nem. Ezek után különböző kisebb csoportokat alkottak, aszerint, ki mennyire tartotta be a szakemberek által tett életmódbeli ajánlásokat.

Az ajánlások így szóltak:

  • Legalább 20 perc közepesen intenzív testmozgás, a hét minimum öt napján.
  • Normális testsúly.
  • Legfeljebb egy adag alkohol naponta (nőknél ez kb. 1 deci bor).

Miután 5,4 évig követték a résztvevőket, a következő megállapításokra jutottak:

  • Azoknál a nőknél, akiknek a családjában volt 45 év felett kialakult mellrák, de teljesen betartották az életmódprogramot, 1000 nőből 5,94-nél fedeztek fel rákot évente.
  • Azoknál, akiknél szintén volt családi érintettség, és csak részben tartották be az ajánlásokat, 1000 nő közül 6,97 lett beteg.
  • A családi előzmények nélküli nők közül, akik minden ajánlást betartottak, évente 1000 hölgyből 3,51-nél diagnosztizáltak mellrákot.
  • A családi előzmény nélkül élő, de a programot csak részben követő nők közül, 4,67 betegedett meg évente az 1000-es mintából.
  • Az eredményekből kiderül, hogy a helyes életmód akkor is nagyobb védettségséget ad a mellrák ellen, ha van erre genetikai hajlam és akkor is, ha nincs.
A mellrákról

Elengedhetetetlen az önvizsgálat és a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel mindenki számára, függetlenül attól, hogy egészséges életmódot folytat-e vagy sem.

Mit kell tudni az emlő önvizsgálatáról?

Az emlő havonkénti önvizsgálatát 20 év felett minden nőnek ajánlott elvégezni, mégpedig a menstruáció utáni héten. Bővebben az emlő önvizsgálatáról

Mammográfia

A megelőzés egyik legfontosabb eleme a mammográfiás szűrővizsgálaton való rendszeres részvétel. Hazánkban a rendszer 2001 óta működik, jól kidolgozott, a veszélyeztetett korba tartozó nők postai úton kapnak értesítés a vizsgálat esedékességéről. Ezt egészíti ki a havonkénti önvizsgálat, amit minden 20 év feletti nőnek érdemes elvégeznie.

Az orvosoknak is ismerniük kell az eredményeket

A nőknek és az orvosoknak is tudatában kell lenniük azzal, hogyan lehet csökkenteni a betegség kockázatát. Különösen azoknak kell felhívni a figyelmét a rendszeres mozgás, a táplálkozás és a visszafogott alkoholfogyasztás jelentőségére, akiknek a családjában már előfordult ez a daganatos betegség.

Annak ellenére viszont, hogy leginkább a menopauzán már átesett korosztály a veszélyeztetett, a jóval korábban bevezetett egészséges életmód természetesen növelheti a védettséget. – tette hozzá dr. Babai László.

(Oxygen Medical)

Cikkajánló

A mellrák és típusai

Dr. Kovács Árpád klinikai onkológus, Dr. Kónya Judit családorvos
Mellrák
A mellrák a középkorú nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ezért fontos a rendszeres önellenőrzés és - különösen 40 éves kor fölött - a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Brjeska Dóra, újságíró
WEBBeteg összeállítás - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.