Több mint ezer salmonella-fertőzött
megjelent:
Már több mint ezren fertőződtek meg az Egyesült Államokban dúló salmonella-járványban - közölte csütörtökön az AFP francia hírügynökség. Április eleje óta már 41 amerikai államban bukkant fel a betegség. Az amerikai szakemberek szerint a kórt nyers paradicsom és más nyers zöldségek terjesztik.
A járvány április 10-én kezdődött az Egyesült Államokban, és az utóbbi hetekben napi 25-40 újabb esetet jelentenek - mondta az amerikai járványügyi központ élelmiszerbiztonsági vezetője. Eddig összesen 1017 fertőzöttről tud a központ, de minden esetre juthat akár 30-40 nem jelentett beteg is - tette hozzá Dr. Robert Tauxe.
A kór felbukkant már 41 amerikai államban, és Kanadából is jelentettek négy megbetegedést. Közülük hárman valószínűleg az Egyesült Államokban kapták el a fertőzést, a negyedik beteget még vizsgálják.
A járványnak két halálos áldozata is van: egy nyolcvan évnél idősebb texasi férfi, és egy másik, szintén texasi férfi, aki rákos volt, de a szalmonella is szerepet játszhatott a halálában. Összesen 203 ember került kórházba a fertőzés miatt. A szakemberek azért gondolják, hogy közös forrása lehet a fertőzéseknek, mert a szalmonella-baktérium egy ritka fajtájáról van szó. A Salmonella Saintpaul korábban szinte egyáltalán nem volt jelen az Egyesült Államokban.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal (FDA) eleinte a nyers paradicsomot tartotta a fertőzés okozójának, de később a chili paprika és a koriander is gyanússá vált. A hivatal azt javasolja az időseknek, a gyerekeknek és a gyenge immunrendszerűeknek, hogy kerüljék el a nyers jalapeno és serrano csípős paprikákat is.
A szakértők szerint a nyers paradicsomot továbbra is jobb elkerülni, kivéve a biztonságosnak ítélt területekről származókat. Az AFP francia hírügynökség szerint ezek közé tartozik 43 amerikai állam, 29 mexikói állam, Hollandia, Belgium, Izrael, Puerto Rico, Kanada, a Dominikai Köztársaság és Guatemala.
A szalmonella okozta hasmenésről részletesen itt olvashat.
(FH)