Képzések segítik az egészségügyi dolgozókat a fogyatékos emberekkel való kommunikációban
A fogyatékos emberek sokszor azért nem jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz, mert nem tudják kifejezni magukat olyan egyértelműen, mint nem fogyatékos társaik. Több esetben maguk az egészségügyi dolgozók sem tudják, hogyan közelítsék meg a számukra furcsán viselkedő, nem a megszokott módon reagáló betegeket.
Erre a problémára igyekszik megoldást kínálni a Mindennapi Kultúráért Egyesület, amely az elmúlt két hónapban nyolc képzést bonyolított le az ország több kórházában: Siklóson, Harkányban, Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Létavértesen.
A nyolc képzésen közel száz fő vett részt. Az ismeretátadás mellett szemlélet formálására, ezáltal a fogyatékos emberek életminőségének javítására is lehetőség adódott. A hallgatók számára elméleti és gyakorlati tudást egyaránt nyújtott a képzés. A kórházi dolgozók így a jövőben hozzájárulhatnak saját munkájuk keretei között a sérült emberek társadalmi integrációjához, megvalósulhat az egyenlő esélyű hozzáférés már az egészségügyben is.
A program első részében a hallgatók találkozhattak filmen és előadás keretei között az autizmussal. Megismerkedhettek ehhez a fogyatékossági csoporthoz tartozó emberek sajátosságaival és a számukra is könnyen értelmezhető környezet megteremtésének gyakorlatával.
Út a külvilágba |
Az autizmusnak nincs teljes gyógyulást eredményező terápiája, a legtöbb eredményt jelenleg gyógypedagógiai módszerektől, ezen belül is a viselkedésterápiáktól várhatunk. Az autizmus kezelési lehetőségei. |
A képzés második elemeként megismerhették a kommunikációelmélet legalapvetőbb téziseit, majd a gyakorlatban is megtanulhatták, hogyan kell és lehet „KÉK” nyelven, azaz könnyen érthető módon kommunikálni mindazokkal, akiknek erre van szüksége.
A program harmadik elemében a siketvak emberekkel való kapcsolatteremtésre fókuszáltak a képzők. A résztvevőkben felmerült a kérdés vajon lehet-e olyan emberekkel beszélgetni, akik nem látnak és nem is hallanak? A válasz igen, ennek technikáit is elsajátíthatták a hallgatók.
A képzések végén kitöltött elégedettségi kérdőívek alapján megállapítható, hogy valamennyi helyszínen nagyon hasznosnak ítélték meg a képzést a hallgatók, olyan ismerteket kaptak, amit a napi munkájuk során hasznosítani tudnak.
A képzéseket az Egyesület a TÁMOP 5.4.6. A-12/2 „A fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának elterjesztése és hozzáférhető szolgáltatások fejlesztése” pályázat keretében bonyolította le.
(Mindennapi Kultúráért Egyesület)