WHO: sebészeti szakadék a világban
megjelent:
Ha sebészi beavatkozásra van szükség, a gazdag országok polgárai csaknem 40-szer könnyebben jutnak hozzá, mint a szegény országok lakói - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett jelentéséből.
Az ENSZ szakosított szervezetének statisztikája szerint a szegény országokban az egy főre jutó egészségügyi kiadás nem éri el az évi 100 dollárt (15 300 forintot). Gazdag országok azok, amelyekben az egy főre jutó éves közegészségügyi kiadás meghaladja az ezer dollárt (153 ezer forintot).
A világon 2004-ben 234,2 millió nagyobb sebészi operációt végeztek. Azok a műtétek tartoznak ebbe a kategóriába, amelyekhez helyi érzéstelenítést vagy altatást használnak. A szegény országokban 2004-ben 295 operációt hajtottak végre 100 ezer lakónként. A gazdag országokban viszont 11 110 műtét jutott 100 ezer lakosra, vagyis 37,6-szor több.
A világ összes sebészi műtétjének csupán 3 százaléka jut a világ szegényebbik egy harmadára. A világ közepesen fejlett másik egyharmadában végezeték az operációk csaknem háromnegyedét.
A WHO adatait a Lancet című brit orvosi folyóirat közölte.