• Még 20 napig pályázhatnak a kórházak a több milliós támogatásra

        Szerző: Well pr

        A 11. alkalommal meghirdetett pályázat beadási határideje idén 2014. május 30.

        Akár 4 millió forint értékű műszertámogatást is nyerhet az a gyermekek gyógyításával foglalkozó kórház, mentőállomás, vagy egyéb, az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott intézmény, amely benyújtja jelentkezését a K&H gyógyvarázs pályázati kiírására.

        Hogyan élik meg a gyerekek a kórházi tartózkodást?

        A kórházi tartózkodás minden gyerek számára nehéz – legyen bármilyen korú is. Az otthontól és a barátoktól való távollét, az idegen szituáció, a vizsgálatok, a szokásos napi rutin megváltozása mind-mind frusztrációt okoznak a gyerekeknek. Hogyan élik meg a gyerekek a kórházi tartózkodást?>>

        „Még 3 hétig várjuk azoknak az OEP által finanszírozott gyermek-egészségügyi intézmények pályázatait, amelyek új műszerekkel szeretnék hatékonyabbá tenni a gyermekek gyógyítását és megkönnyíteni saját munkájukat” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Az előző években átlagosan 90 jelentkezés érkezett felhívásunkra. Tapasztalataink szerint az intézmények általában az utolsó 1-2 hétben adják be jelentkezésüket, amelyet elektronikus és postai úton is el kell küldeni. Sajnos minden évben akad néhány olyan intézmény, amely kicsúszik a határidőből, vagy hiányos jelentkezést ad be, és nem tudja időben pótolni a kért dokumentumokat. Így kiemelten fontos, hogy a pályázók ne az utolsó pillanatban adják fel jelentkezésüket, és a késés miatt ne essenek el a támogatás lehetőségétől.”

        Hirdetés

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta összesen 270 intézmény részesült több mint 292 millió forint értékű támogatásban. A K&H 2013-ban 25 intézmény dolgozóinak munkáját segítette az okos döntések meghozatalában, 32, 5 millió forint értékű műszerrel járulva hozzá a beteg gyermekek mielőbbi gyógyulásához. Az országos pályázat nyertesei között a K&H idén 20 millió forintot oszt szét, de dolgozói, ügyfél-, és partnerfelajánlásainak köszönhetően a jelentkezők 2014-ben is több mint 30 millió forint értékben számíthatnak korszerű berendezésekre.

        Az OEP által támogatott intézmények a jelentkezési lap kitöltésével, a megfelelő nyilatkozatok és mellékletek csatolásával pályázhatnak a műszertámogatásra, amelyek a következő weboldalról tölthető le: https://www.kh.hu/publish/kh/hu/khcsoport/gyermekegeszsegugy.html

        A dokumentumok elektronikus levél formájában is bekérhetők a [email protected] e-mail címről.

        (Well pr)

        Legutóbb frissült: 2014.05.12 16:25
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mi az alvási apnoe?

        Mi az alvási apnoe?

        Dr. Zsuga Judit

        Mondták már Önnek, hogy hangosan horkol? Fáradtan ébred fel? Álmos napközben?

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Milyen betegségeket kaphat el a gyerek az óvodában, iskolában?

        Minden szülő jól tudja, ha máshonnan nem, hát tapasztalatból, hogy a közösségben töltött 10 hónap egyenlő a különböző betegségek, fertőzések szezonjával. Mire lehet számítani, hogyan tudunk védekezni, és megelőzni a sok betegséget?

        Kisgyermekkel az orvosnál - Praktikus tanácsok szülőknek

        Nem egy felnőtt rémálma az orvosnál tett látogatás. A kiszolgáltatottság érzése és a bizonytalanság a közeljövő beavatkozásaival szemben, az idegen környezet jelenléte még az idősebb korosztály képviselőiben is szorongást szül.

        Tévhitek a gyermekgyógyászatban

        Munkája során több orvos tapasztalja, hogy a gyermekek kezelésével kapcsolatban számos tévhit létezik. Az egyik legnagyobb ilyen az antibiotikumok körül van. Megtörtént esetekről számolunk be, melyek segítségével talán elkerülhetőek lesznek a tévedések.

        A leggyakoribb gyermekbetegségek

        Sok esetben nem a fertőzés maga veszélyes, hanem a lehetséges szövődmények kialakulása. Szerencsére ezen betegségek jó része védőoltással megelőzhető.

        Tévhitek a gyermekbetegségekkel kapcsolatban

        Kétségtelen, hogy mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, és hajlamos minden olyan orvosi javaslatot figyelmen kívül hagyni, amely ugyan pillanatnyilag fájdalmas is lehet - mint például a fájós fül felszúrása -, ám hosszabb távon a gyermek egészségét szolgálja.

        Új remény a ritka betegséggel élőknek

        Ma Magyarországon minden 10. családban olyan gyermek születik, aki a 6000 ritka betegség valamelyikével küzd és él együtt. Sajnos ezeknek a gyerekeknek nem mindegyike kezelhető, de sokszor azok is későn kapják meg a megfelelő ellátást, akik problémájára lenne megoldás.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.