H5N1: két újabb haláleset Indonéziában

Szerző: Független Hírügynökség

Indonéziában két nő meghalt a madárinfluenza H5N1 vírusától - közölte csütörtökön az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO). A májusban és június elején történt két halálesetről csak most számolt be az indonéz egészségügyi minisztérium. Eddig 135-en fertőződtek meg a vírustól az országban, közülük 110-en meghaltak.

Május 14-én egy 16 éves lány halt meg Dzsakartában, aki beteg és halott szárnyasoktól kapta el a vírust, míg egy 34 éves nő június 3-án a Jáva szigetének nyugati csücskén található Banten tartományban esett a H5N1 vírus áldozatául. Az esetekről csak most számolt be az ország egészségügyi minisztériuma, pedig a két esetről már korábban megjelentek hírek.

Június 6-án az egészségügyi miniszter nem volt hajlandó elárulni, hogy mennyien haltak meg a madárinfluenza vírusától, kitartva amellett, hogy már nem lényeges minden egyes halálesetet külön bejelenteni. A miniszter akkor azt közölte, hogy a jövőben már csak nagyjából háromhavonta közlik a halálesetek számát.

Az indonéz hatóságokat sok bírálat érte amiatt, hogy nem működnek együtt a nemzetközi egészségügyi szervezetekkel, és nem osztják meg adataikat a vírus ellen küzdő tudósokkal. Indonézia azt szeretné elérni, hogy az adatokért cserébe garantáltan kapjon majd a még kifejlesztendő oltóanyagokból.

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Körömgomba Körömgomba

Hogyan ismerhető fel és hogyan kezelhető a körömgomba?

Bethesda: több, mint gyermekkórház

Minden szülő álma egy olyan gyógyító intézmény, ahogy minden a gyerekekről, a családról szól, ahol magas szakmai színvonalon, közösségben...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.