Az új légi mentő bázisok projektje 2015 végéig fejeződhet be

Szerző: MTI

Az új légi mentő bázisok létrehozását tartalmazó projektek elszámolásának 2015. december 31. a határideje - erről tájékoztatta csütörtökön Szekszárd aljegyzője a városi közgyűlést.

A tervezett fejlesztést az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. októberben a budaörsi légi bázison ismertette az érintett települések képviselőivel. Eszerint az OMSZ és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. még egyeztet a bázisokhoz szükséges területek átadásáról, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelenleg véglegesíti a pályázati kiírást - írta Göttlinger István.

A pályázat megjelenése november közepén várható

A tolnai megyeszékhely közgyűlése azt a tájékoztatást kapta, hogy az OMSZ Szekszárdon kívül további három helyszínről folytat egyeztetést. Hajdúsámsonban, Mályiban, Pápán vagy Sárváron kívánnak légi mentő bázist építeni az európai uniós projekt keretében. A települések mindegyike vállalja a bázis befogadását.

A szekszárdi önkormányzat és a Magyar Légimentő Kht. még 2006-ban kezdett tárgyalást a szekszárdi bázisról. Az ahhoz szükséges terület állami tulajdonba adásáról 2011-ben döntött a város közgyűlése.

Magyarországon jelenleg hét bázis szolgálja a légi mentést Miskolcon, Debrecenben, Szentesen, Budaörsön, Balatonfüreden, Sármelléken és Pécsett.

Győrfi Pál, Az OMSZ szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hét üzemképes helikopterük van a légi mentőknek.

A légi járművek és bázisok fejlesztését a még egyeztetés alatt álló légi mentési koncepció fogja meghatározni. Elsőrendű cél, hogy a lehető legnagyobb lefedettséget biztosító légi mentés folyamatos és zavartalan legyen Magyarország területén - közölte a szóvivő.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Bőrproblémája van? Bőrproblémája van?

Online mobilapplikációs szolgáltatás. Hogy működik a teledermatológia? (x)

Módosult a koronavírus-fertőzések...

Ismét módosult a koronavírus-fertőzések megelőzésének és terápiájának kézikönyve - mondta el az emberi erőforrások minisztere keddi, online...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.