• Életek múlnak a speciális mentő hiányán

        Szerző: Független Hírügynökség

        Munkajogi viták miatt gyakorlatilag megszűnt itthon az intenzív ellátásra szoruló betegek szakszerű szállítása, mert az erre a célra használt speciális rohamkocsi szakemberei eljöttek a mentőszolgálattól.

        A jármű úgy működik, mint egy mozgó intenzív osztály: több eszközzel és műszerrel szerelték fel egy hétköznapi mentőautóhoz képest, az országban mindössze egy van belőle. A rohamkocsi személyzetének tagjai korábban megbízási szerződéssel dolgoztak az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), fizetésük valamivel magasabb volt, mint a mentőorvosoké.

        Hirdetés

        A mentőszolgálat azonban úgy döntött, hogy megszünteti ezt a foglalkoztatási formát, erre az orvosgárda minden tagja felmondott. Lorx András, az intenzív rohamkocsi korábbi szakmai irányítója a lapnak azt mondta, hogy már csak papíron létezik a speciális autó, amelynek hiánya miatt állítása szerint sokan meghaltak.

        Az OMSZ szóvivője cáfolta, hogy érdemben már nem használják a járművet. Győrfi Pál azt viszont elismerte, hogy az intenzív terápiás orvosok megtartása nehézségeket okoz.

        Legutóbb frissült: 2008.06.11 08:39
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Depressziós a párom

        Depressziós a párom

        Dr. Veress Dóra, pszichiáter

        Hogyan lehet rábírni valakit, hogy akarata ellenére elfogadja a segítséget?

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Betegszállítás és betegmentés: ki, mikor hívhatja?

        Amennyiben a betegszállítást nem az orvos rendeli, a szolgáltatónak tájékoztatnia kell a szállítást kérőt a várható költségekről. A betegmentés mindenkit megillet, például baleset esetén. 112 és 104 - érdemes megjegyezni ezeket a telefonszámokat!

        Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat

        Mobiltelefonon is megjeleníthető országos adatbázist készít a nyilvános, közforgalmú helyeken elhelyezett félautomata defibrillátorokról az Országos Mentőszolgálat.

        Szív City néven életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az OMSZ

        Szív City elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedden sajtótájékoztató keretében, Budapesten.

        Ötszázötvenen vesznek részt a vizes vb egészségügyi biztosításában

        Az Országos Mentőszolgálaton és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatán kívül 550 fős egészségügyi személyzet lesz jelen a 17. FINA Világbajnokság versenyhelyszínein.

        Munkába állnak a mentőmotorosok

        Április 1-től a mentőmotorosok is munkába állnak az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ).

        Több mint 1 millióan látták már az Országos Mentőszolgálat Alapítvány újraélesztési kisfilmjét

        Két és fél hónapja debütált az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Tartsd életben! kampányfilmje, a laikus újraélesztési ismeretek minél szélesebb körű elterjesztése céljából.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.