Orvosképzés - töretlenül sikeresek az egészségügyi szakok az egyetemeken

Szerző: WEBBeteg- T.A., újságíró

Közel ezren tanulhatnak orvosnak szeptembertől a négy hazai egyetemen. A legjobb tíz kar közé bekerült a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudományi, az SZTE fogorvostudományi, a Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem egészség- illetve gyógyszerésztudományi, valamint a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi kara is.

A Semmelweis Egyetem orvosképzésére 405 államilag támogatott hallgató kerülhetett be idén, háromszoros túljelentkezés mellett. Jelentősen növelte hallgatói létszámát a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara, ahová 214 diákot vettek fel. Debrecenben nem történt lényeges változás a felvettek körében az elmúlt évhez képest, Szegeden a magyar nyelvű képzésnél magasabb számban jelentkeztek tanulók, mint tavaly.

Semmelweis Egyetem: háromszoros túljelentkezés

A felvételizők nagyobb része első helyen jelölte meg az SE általános orvosképzését, itt összesen 416-an lehetnek elsősök, közülük csupán 11-en fizetnek költségtérítést. Fogorvosnak 101-en, gyógyszerésznek pedig 160-an tanulhatnak szeptembertől. Az egyetem több mint 2500 új hallgatóval bővült nappali és levelező tagozaton, osztatlan, alap és mesterképzésen – értesültünk az intézmény kommunikációs igazgatóságától.

Milliós költségek

A hatéves általános orvosképzés költsége közel 12 millió forint. Jelenleg 200 ezer forint körül van az alapfizetése egy kezdő orvosnak.

Pécsett növekedett a felvettek száma

A magyar nyelvű program esetében alapeljárásban az összes felvett száma 334 fő, ebből az általános orvostudományi karon 214 diák szerepelt eredményesen.17 hely még kiadó ezen a karon, amely a pótfelvételi után tölthető be. A tavalyi adatokat szemlézve kiderül: az általános orvosi és a gyógyszerészeti szakok iránt nőtt az érdeklődés, a fogorvosi szakra azonban a tavalyihoz képest valamivel kevesebb hallgatót vettek fel államilag finanszírozott formában. 2012-ben összesen 307 diák nyert felvételt, ebből 200-an orvosnak, 47-en fogorvosnak tanulhattak.

Miseta Attila, a PTE ÁOK dékánja úgy véli: az egészségügyi képzést továbbra is támogatja a kormányzat, ám legalább annyira fontos, hogy a fiatalok érdeklődése is megmaradt ezeken a szakokon, hiszen egy frissen végzett orvost, fogorvost, vagy gyógyszerészt nem fenyeget munkanélküliség, bár problémát jelent az orvosok elvándorlása.

Szegeden a legjobbakra koncentrálnak!

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar magyar nyelvű képzésére az elmúlt évnél magasabb számban jelentkeztek a diákok, közülük azonban csökkent az 1. helyen fakultásunkat megjelölők száma az előző évhez képest – tájékoztatta a WEBBeteget az intézmény kommunikációs osztálya. Az irányszám 260 fő volt, ebből 255 államilag finanszírozott, 5 fő költségtérítéses másoddiplomást vettek fel, mindkét vonatkozásban 283 pontig. Az egyetem vezetése úgy véli: a magyar nyelvű képzés esetében nagyobb figyelmet kell fordítani az orvosi fakultások közötti versenyre a legkiválóbbakért, a magasabb pontszámot teljesítőkért.

Debrecenben továbbra is népszerű az orvosi kar

A felvételi eljárás változásai mellett is megőrizte népszerűségét a Debreceni Egyetem, amely az első helyes jelentkezések alapján továbbra is a legnépszerűbb vidéki egyetemnek számít. Az egészségügyi karok képzéseiben lényegében nem történtek változások az elmúlt évhez képest.

A cél a minőségi oktatás

Megállapodást írt alá a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) és az ország négy egyetemén működő orvostudományi kar hallgatói önkormányzata. A megállapodásban hangsúlyozták: az egyetemi és a szakorvosi képzés problémái azonosak, hiányzik a megfelelő számú oktató, a forrás és a hatékony minőségbiztosítás. MTI

Interjú az MRSZ elnökével!>>

WEBBeteg - T.A.,újságíró

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

MR-vizsgálat MR-vizsgálat

Mit lehet vizsgálni MR segítségével? Hogyan kell felkészülni a vizsgálatra?

Milyen a maszk hatékonysága? -...

A lakosságot érdemes lenne általánosságban maszkhasználatra kötelezni? A felvetésre Dr. Ludwig Endre járványügyi szakember adott választ.

Orvosképzés Magyarországon egy...

Jelenleg Magyarországon négy város (Budapest, Szeged, Debrecen, Pécs) négy egyetemén folyik orvosképzés. Mindegyik egyetemen külön-külön karon...

Orvosképzés külföldön: Bécs vagy...

Ausztriában augusztusig lehet jelentkezni orvosképzésre, amennyiben valaki kimarad a magyar egyetemekről, még mehet Bécsbe tanulni. Semmi sem lehetetlen...

Folyamatosan nő a külföldi...

A legtöbb külföldit oktató kar között az első hét helyezett fogorvosi és orvosi, valamint állatorvosi kar. Tarol a négy orvos képző egyetem a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.