Megújul az Országos Mentőszolgálat Mentésirányítási Rendszere

Szerző: WEBBeteg

Az Európai Unió számos tagállamában informatikai alapokon nyugvó mentésirányítási rendszerek (MIR) kerültek bevezetésre.

Ezek a rendszerek működés szempontjából ugyan esetenként kisebb-nagyobb eltéréseket mutatnak, de azonos elv alapján épülnek fel, azaz a beérkező segélyhívások kezelése számítógépes támogatással, a hívás vagy esemény helyszínének meghatározása térinformatikai rendszer segítségével történik, a bejelentés kezelésében pedig egy speciális alkalmazás támogatja a mentésirányítókat.

Az Országos Mentőszolgálatnál ilyen fejlesztés ezidáig nem valósult meg, a jelenleg is alkalmazott mentésirányítási környezet elsősorban papír alapú munkavégzésre épül, ami nehezíti a mentéshez szükséges hatékony és gyors információátadást, illetve jelentős adminisztrációs terhekkel is jár.

Bemutatták az új rendszert

A 2013. április 16-án Dr. Szócska Miklós, Egészségügyért Felelős Államtitkár és Dr. Burány Béla, az OMSZ megbízott Főigazgatója mutatták be az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerének fejlesztését célzó projektet az OMSZ székházában. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztési program keretében 2014 közepére egy, a kor technikai színvonalának és az európai uniós irányelveknek megfelelő informatikai alapú mentésirányítási rendszer (MIR) kerül bevezetésre az Országos Mentőszolgálatnál.

Ezen a helyzeten változtat az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerének fejlesztését célzó beruházás, amelynek keretében egy, a kor technikai színvonalának valamint az európai uniós irányelveknek megfelelő, az Egységes Segélyhívó Rendszerrel (ESR-112) kompatibilis, informatikai alapú mentésirányítási rendszer kerül bevezetésre.

A mentésirányítási rendszer fejlesztésének elsődleges célja a kórházi kezelést megelőző sürgősségi ellátáshoz való hozzáférés jelenlegi egyenlőtlenségeinek csökkentése, a helytől és időtől független, egységesen magas szakmai színvonalú sürgősségi szolgáltatás biztosítása a rászorulók számára.

Az előzőeken túlmenő cél a 15 percen belüli helyszínre érkezés arányának javítása. A végcél (más fejlesztésekkel megvalósításával együtt) a 15 percen belüli helyszínre érkezés arányának 90 százalék fölé emelése.

A MIR fejlesztése során olyan informatikai környezet kerül kialakításra, amely biztosítja, hogy a segélyhívást követően a telefonálótól megszerzett információ a mentésirányító kollégától az elektronikus utat használva azonnal a kivonuló mentő team rendelkezésére álljon.

Ezen elvárásnak megfelelően a fejlesztés keretében megújul az Irányító Csoportok informatikai felszerelése, ergonomikus munkahelyek kerülnek kialakításra, továbbá két számítógép központ építése is megvalósul. Az informatikai és tartalmi fejlesztések eredményeként korszerű kérdezési protokollt valamint feladatspecifikus döntéstámogató szoftvereket vezetnek be. Természetesen az új szoftverek csak az optimális döntések meghozatalában segítenek, de semmi esetre sem iktatják ki a mérlegelés lehetőségét, azaz nem a gép fog dönteni az ember helyett.

A kivonuló egységeknél rendszeresítésre kerülő informatikai eszközök, mobil terminálok segítségével gyorsul az információáramlás (adatok elektronikus kezelése, útvonaljavaslat), és az új rendszerek bevezetésével lehetőség nyílik arra is, hogy a mentési feladatokkal kapcsolatos pontos statisztikai adatok, kimutatások készülhessenek.

Az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerének fejlesztése a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Mentésirányítási rendszer fejlesztése” című kiemelt projekt keretében valósul meg, a beruházás összköltsége közel 2,5 milliárd forint. A közbeszerzési eljárás nyertese - közös ajánlattevőként - a TIGRA Computer és Irodatechnikai Kft./Enterprise Communications Magyarország Kft. lett.

A TIGRA 17 éve működő magyar tulajdonú informatikai cégcsoport, 200 főállású munkatárssal, 6-8 milliárdos éves árbevétellel, jelentős hazai és nemzetközi referenciákkal. Konzorciumi partnere az Enterprise 22 éve működő szintén magyar tulajdonú informatikai vállalkozás, évi 3 milliárdos forgalommal és több mint 80 munkavállalóval.

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Koronavírus - Orbán: Magyarország...

Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az...

Merkely: folyamatosan oltják az...

December 26. délutánja óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.