• Eladható a Schöpf-Merei Kórház épülete

        Szerző: Független Hírügynökség

        Társasházzá alakítja a főváros a Schöpf-Merei Kórház épületét, így a kórház által használt részt el is adhatják, anélkül, hogy az ingatlan másik felében lévő idősek otthonának ki kellene költöznie. A Fővárosi Közgyűlés erről csütörtöki, késő éjszakába nyúló ülésén döntött.

        A kórház végelszámolásának elkezdéséről szóló előterjesztés viszont nem kapott elegendő szavazatot. Ugyanezt a javaslatot az előző közgyűlésen, áprilisban levették a napirendről. A Schöpf-Merei Ágost Kórházban tavaly április 1-jétől megszűnt a társadalombiztosítás által támogatott fekvőbeteg-ellátás. Az intézmény szakmai elismertsége miatt a fővárosi önkormányzat támogatta azt a megoldást, hogy az ott dolgozók folytassák a munkát.

        A kórházat térítéses alapon lehetett igénybe venni, közben pedig az önkormányzat pályázatot írt ki az intézmény üzemeltetésére. Erre azonban csak egy jelentkezés érkezett, és azt sem tartották szakmailag megfelelőnek, így idén februárban a pályázatot eredménytelennek nyilvánították. Közben a kórház dolgozóinak többsége elhagyta az intézményt.

        Hirdetés

        Áprilisban a közgyűlés elé került a jogutód nélküli megszűntetésről és végelszámolástól szóló előterjesztés, de akkor - bár a vitát megkezdték - végül levették napirendről. Ezt elsősorban azért szavazta meg a képviselők többsége, hogy legyen idő még egyszer átgondolni a döntést. Horváth Csaba, a fővárosi egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes már akkor azt mondta: nincs esély arra, hogy a megismételt pályázat eredményes legyen. Az intézmény sorsát rendezni kell, különben csak kidobja pénzt az önkormányzat.

        A javaslatot megszavazták

        A csütörtöki közgyűlésen ismét tárgyalt előterjesztés megint a végelszámolásra tett javaslatot, július 1-jei kezdettel. A kórházban egyébként áprilisban megszűnt a fekvőbeteg-szakellátás, a járóbeteg- ellátásokat pedig más kórházakhoz helyezik. A vitában az ellenzéki képviselők ismét azt firtatták, mit tett a főváros, hogy megtartsa a jó hírű kórházat. A fideszes Pesti Imre azt hangsúlyozta: a tavalyi kórházi ágyszámcsökkentések után a fővárosban aggasztóan kevés szülészeti hely maradt.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A döntésnél végül a szükségesnél eggyel kevesebb támogató szavazatot kapott az előterjesztés, amelyet így ismét nem fogadott el a közgyűlés.

        A kórház épületének társasházzá alakításáról szóló javaslatot viszont megszavazták. Az ingatlant nem csak a kórház használta, egy részében jó állapotban lévő idősek otthona üzemel, ahol 50, ápolásra szoruló ember lakik. A társasházzá alakítás jogi lehetőséget teremt arra, hogy a két területet külön kezeljék, így a kórház által használt ingatlanrész el is adható, anélkül, hogy az idősek otthonának ki kellene költöznie.

        Módosítva: 2008.05.30 09:16, Megjelenés: 2008.05.30 09:16
      • Nyomtatás
      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.