• Engedélyezte a hibridembriót a brit alsóház

        Szerző: Független Hírügynökség

        A brit parlament alsóháza hétfőn este engedélyezte az ember-állat hibridembriók létrehozását. A honatyák nagy többséggel leszavazták ugyanis azt a törvénymódosítási indítványt, amely tiltotta volna az ilyen klónozást.

        A törvény szerint Nagy-Britanniában kutatási céllal szabad lesz emberi sejtmagot ültetni állati petesejtbe, és az ilyen félig emberi, félig állati embriót két hetes koráig életben tartani.

        Az embriókból őssejteket lehet kinyerni, amelyek a szervezetben különféle specializálódott szövetek sejtjeivé alakulhatnak át. Az ember-állat hibridembriókkal sokkal több őssejtet lehetne előállítani, és ezeket gyógyítási célú kutatásra lehetne használni.

        Hirdetés

        A hibridembriók létrehozását engedő törvényt hevesen támadta a katolikus egyház, amely nagy befolyással bír Skóciában. A skót katolikus egyház vezetője, Keith O''Brien bíboros húsvéti szentbeszédében "Frankenstein-kísérletek" támogatásával vádolta a londoni kormányt. Kijelentette, hogy nehéz volna olyan törvényt elképzelni, amely jobban támadná az emberi élet méltóságát és szentségét, mint ez.

        A hibridembriók támogatói szerint Nagy-Britannia az ilyen klónozás engedélyezésével az őssejtkutatás élvonalába kerülhet.

        A hibridembrió létrehozását tiltó módosítást 336:176 arányban vetették el. A honatyák szabadon, lelkiismeretük szerint szavazhattak, így mind a szociáldemokrata kormánypártban, mind a konzervatív ellenzékben akadtak, akik szembe helyezkedtek pártjukkal.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A hibridembriók létrehozásának engedélyezése egy nagyobb törvénycsomag része, amelyről később szavaznak még. A törvény más elemei például engedélyeznék a "megváltó testvér" létrehozását.

        Ez azt jelenti, hogy egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermek számára szabad lesz klónozással létrehozni ikertestvért, akinek génanyagát felhasználják a beteg testvér gyógyítására. A humán embriológiai és megtermékenyítési törvényt még a felsőháznak is jóvá kell hagynia.

        Módosítva: 2008.05.20 09:31, Megjelenés: 2008.05.20 09:31
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Bepisil, rohan a WC-re

        Bepisil, rohan a WC-re

        Dr. Sándor György

        Hogyan előzhetők meg a húgyhólyag és az alsó húgyutak funkcionális zavarai?

        Nátha kisbabáknál

        Nátha kisbabáknál

        Szponzorált tartalom

        A nátha a legkisebbek esetében különösen gyakori betegség. Mit tehetünk? (x)

        Mesterséges intelligenciával felszerelt MR-készüléket adtak át

        Csúcskategóriájú, mesterséges intelligenciával felszerelt MR-készülékkel vizsgálják mostantól a betegeket a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán.

        Mennyire tiszta a fonendoszkóp?

        Az orvosok és a nővérek számára a kórházakban kötelező két beteg vizsgálata között kezet mosni. De mi a helyzet a fonendoszkópokkal? Cikkünkben egy Amerikai Egyesült Államokban végzett kutatás eredményeit ismertetjük.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.