• Új egészségbiztosítási javaslatot kell kidolgozni

        Szerző: Független Hírügynökség

        Június 30-ig kell kidolgoznia az egészségügyi miniszternek az egészségbiztosítás átalakításának új koncepcióját - így határozott szerdai ülésén a kormány. Székely Tamástól olyan javaslatcsomagot várnak, amelyben a biztosítói szerep megerősített, erősebb az ellenőrző és vásárlói lehetőség is.

        A kormányhatározat szerint a miniszternek szakmai javaslatot kell kidolgoznia arra is, hogyan lehet kiegyenlíteni az egészségügyi ellátás területi egyenlőtlenségeit, illetve hogyan lehet egy hatékonyabb, biztonságosabb betegellátást nyújtó, szektorsemleges egészségügyi rendszert megteremteni.

        Hirdetés

        Székely Tamás a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a koncepciót kidolgozása után társadalmi vitára bocsátják, és az ennek alapján kialakuló végleges javaslat várhatóan szeptemberre készül el.

        A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a mostani pénztártörvényt hatályon kívül helyezéséről szóló javaslat nem a komplett jogszabályt vonná vissza. Egyes részletei érvényben maradnak, így például a várólistákról szóló bekezdés és az Egészségbiztosítási Felügyeletet érintő bizonyos rendelkezések. A pénztártörvénynek az a része is hatályban marad, amely az egészségügyi adatok kezelését szabályozza - tette hozzá.

        A szektorsemlegesség azt jelenti, hogy függetlenül attól, ki a kórház vagy rendelő tulajdonosa, mindegyik intézmény ugyanolyan finanszírozást kap az államtól, ha az elvárt szintű ellátást nyújtja - mondta kérdésre válaszolva a miniszter.

        Egyelőre nincsenek háttérszámítások, tehát nem tudni, mennyibe kerülne mindez az egészségbiztosítónak, ha magánintézményekkel is szerződnek. Ezért valószínűleg először olyan szakmáknál, például a nőgyógyászatnál, próbálják ki ezt a finanszírozási rendszert, ahol kézben tarthatóak a költségek - tette hozzá Székely Tamás.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Örvendetes, hogy a kormány egyeztetésre készül a egészségügyi szektor átalakítását célzó új koncepciójáról, de már nem képes társadalmi közmegegyezést elérni, mivel elvesztette a hitelét - mondta a kormányszóvivői tájékoztató után Mikola István, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa.

        Szerinte egy ilyen nagyságú ügyekben csak egy új és hiteles kormány képes a változtatásokat végigvinni - tette hozzá.

        Legutóbb frissült: 2008.05.15 00:00
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Tüdőtályog

        Tüdőtályog

        Dr. Brugós László

        A tüdőtályog általában szövődményként jelenik meg. Okok, tünetek és kezelés.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Tudatos listavezetés, kevesebb várakozás

        Sokszor és sokan panaszkodnak a hosszú várakozási időre, amit az orvosi rendelőkben kénytelenek eltölteni egy-egy vizsgálat előtt, de arra is számtalan példát ismerünk, amikor a kórházi műtéteket megelőzően az orvossal történő egyeztetések során vánszorognak ólomlábakon a percek. Az orvos-beteg találkozók során ugyanis rendszerint nagyon sok idő azzal telik el, hogy az orvos megpróbálja kideríteni, melyek azok a gyógyszerek, amiket betege már jelenleg is rendszeresen szed.

        Ön fel tudná sorolni a gyógyszereit sürgősségi ellátás esetén?

        Habár sokan szedünk különféle gyógyszereket nap mint nap, egy hirtelen jött kérdésre válaszolva kevesen tudnánk felsorolni a rutinszerűen alkalmazott készítmények pontos nevét, hatóanyagát, a szedett mennyiséget, illetve azt, hogy melyik napszakban, milyen gyakran szedjük a pirulákat. Pedig ezek az információk akár életünket is megmenthetik egy kritikus helyzetben.

        Drasztikusan csökkenhet a várakozási idő a rendelőkben

        Már középtávon is, de hosszútávon mindenképpen drasztikusan csökkenhet a várakozási idő a rendelőkben az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek köszönhetően - mondta Vartus Gergely, az e-health koordinációjával megbízott miniszteri biztos az M1 aktuális csatornán.

        Az EESZT indulásából a betegek egyelőre keveset érzékelnek

        Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) november 1-jei indulása inkább az ágazat számára lesz izgalmas, a betegeknek kevésbé lesz észrevehető - mondta az e-health koordinációjával megbízott miniszteri biztos egy hétfői háttérbeszélgetésen.

        A patológia szerepe a korszerű betegellátásban

        Még mindig sok elképzelés lengi körül a patológia tudományát, és tudat alatt halottakkal foglalkozó orvosnak gondolják a patológust. Pedig ez koránt sincs így, hiszen már a betegút legelején, a diagnózis felállításánál nagy szerepet kapnak a patológiai vizsgálatok. Ha egy betegség lefolyását nézzük egy patológus szemszögéből, tulajdonképpen minden lépésnél találhatunk kapcsolódási pontot.

        Összevonják a miskolci kórházakat

        Miskolcon is úgynevezett szuperkórházat hoz létre az egészségügyi kormányzat, összevonják a városi és a megyei intézményt április elsejétől - közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Miskolcon.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Orvos válaszol
        Dr. Árki Ildikó

        Dr. Árki Ildikó

        Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

      • Infografika és videó
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások