Egyre több a nő a HIV fertőzöttek között

Szerző: Független Hírügynökség

Az első negyedév adatai alapján várhatóan idén sem csökken, sőt valószínűleg nő az új HIV fertőzöttek száma - mondta a Független Hírügynökségnek Szlávik János, a László Kórház főorvosa. Ez azért is aggasztó, mert tavaly 50 százalékkal több fertőzöttet regisztráltak, mint 2006-ban.

A HIV, AIDS fertőzésről és betegségről, szűrési lehetőségeiről szerdán két eseményen is tájékoztattak: az Országos Egészségfejlesztési Intézet konferenciáján, valamint az Országgyűlés Kábítószerügyi Eseti Bizottságának ülésén.

Magyarországon a regisztráció 1986-os bevezetése óta összesen 1500 HIV fertőzöttet vettek nyílvántartásba. Ez a szám még most is jóval kevesebb, mint a világ legtöbb országának adatai - mondta a főorvos.

Mindenesetre figyelmeztető tény, hogy míg korábban zömében a homoszexuálisok körében fedezték fel a legtöbb fertőzöttet, ma már egyre több a nő. Ráadásul mivel a nőknek sokszor eszébe sem jut, hogy fertőzöttek vagy AIDS-esek lehetnek, későn kerülnek orvoshoz, akkor, amikor már betegek.

Szlávik János elmondta. 1996 óta tudnak olyan gyógyszert adni a HIV fertőzötteknek, amely miatt már nem halálos betegség az AIDS. Ezért is lenne fontos, hogy minél hamarabb felfedezzék a fertőzést, amelyhez a jelenlegi 6 szűrőállomás helyett jóval több kellene - tette hozzá.

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Körömgomba Körömgomba

Hogyan ismerhető fel és hogyan kezelhető a körömgomba?

Bethesda: több, mint gyermekkórház

Minden szülő álma egy olyan gyógyító intézmény, ahogy minden a gyerekekről, a családról szól, ahol magas szakmai színvonalon, közösségben...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.