Veszélyesek lehetnek a csodaszerek

Rákgyógyítás
megjelent:

Napjainkban egyre jellemzőbb, hogy a nem gyógyszerként forgalomba hozott termékek reklámjai gyógyulást ígérnek, súlyos betegek számára indokolatlanul reményt keltenek annak ellenére, hogy jogszabály tiltja ezen termékek reklámozása során a gyógyító hatás feltüntetését - figyelmeztet az Országos Gyógyszerészeti Intézet.

Manapság nagy arányban jelennek meg az olyan hirdetések, amelyek veszélyt jelentenek a fogyasztókra, mert betegségmegelőző, gyógyító hatást tulajdonítanak olyan, nem gyógyszerként engedélyezett termékeknek (táplálékkiegészítők, élelmiszerek, kozmetikumok, s ezen kategóriákba nem sorolt egyéb termékek), amely azoktól nem várható el.

Az utóbbi években az érdeklődés középpontjába kerültek az úgynevezett bio-élelmiszerek, ismét felfedezzük a gyógynövények kedvező hatását. Sokan inkább alkalmaznak a gyógyszeres terápia helyett, vagy a mellett természetes eredetű készítményeket kisebb-nagyobb egészségügyi problémáikra.

A megváltozott táplálkozási szokások, és az igény az egészségesebb termékek iránt segíti az étrend-kiegészítők széles körben való elterjedését, ugyanakkor ez a jelenség annak a veszélyét is hordozza, hogy engedély nélküli, illegális, esetleg hamis termékek is elérhetővé válnak a hazai fogyasztók számára.

Ezen készítmények megjelenésükben gyakran a gyógyszerekre emlékeztetnek, hiszen tabletta vagy kapszula formában, színes dobozba csomagolva, védjegyzett néven kerülnek a boltokba, a webáruházak virtuális polcaira vagy a csomagküldő szolgálatok áruválasztékába. Összetételük el is tér a hagyományos élelmiszerekétől, viszont nem tartoznak a gyógyszer-, illetve gyógytermék kategóriába sem, mivel nem felelnek meg az e termékekkel szemben támasztott szigorú jogszabályi követelményeknek (bizonyított hatékonyság, garantált minőség, ártalmatlanság).

Mégis az a veszélyes tendencia terjed mind jobban, hogy a reklámok gyógyulást, életminőséget javító - súlycsökkentő, potencianövelő, mellnövelő, stb. - hatást ígérnek, vagy súlyos, krónikus betegek számára indokolatlanul reményt keltenek annak ellenére, hogy jogszabály tiltja e termékek reklámozása során a betegséget megelőző vagy gyógyító hatás feltüntetését.

A hazai és import étrend-kiegészítők nyilvántartásba vétele az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) hatáskörébe tartozik. A forgalmazás bejelentéshez kötött ugyan, de az eljárás nem követeli meg szakmai dokumentáció, vizsgálati eredmények benyújtását, a deklarált hatás bizonyítását.

Számos esetben azzal a gyakorlattal szembesülünk, hogy a legálisan táplálék-kiegészítőként bejelentett és nyilvántartásba vett termék hirdetésében már szántszándékkal félrevezető információ jelenik meg a készítmény gyógyító hatását illetően.

A súlycsökkentő tabletták esetében szakmailag nem megalapozottak például az olyan állítások, mint a "Minden egyes szem tablettával egy kilogrammal kevesebb!", vagy "Teljesen természetes módon, erőfeszítések és mellékhatások nélkül megszabadulhat kilóitól."

Még gyógyszerként sem törzskönyveztek olyan készítményt, amely ilyen markáns hatással rendelkezne, amennyiben viszont a termék az ígért hatással rendelkezik, élelmiszerként való forgalmazása, illetve ellenőrzés, orvosi kontroll nélkül történő alkalmazása súlyos egészségügyi kockázatot jelenthet.

Még elítélhetőbb az a gyakorlat, amikor semmilyen engedélyt nem szerez be a forgalmazó, sőt külföldön betiltott, hatástalannak ítélt terméket rákellenes hatással ajánl és terjeszt a hazai lakosság körében.

Az ilyen ügyekben a büntető feljelentésnek is helye van. A jelenlegi szabályozás mellett az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) intézkedési lehetősége kizárólag annak megállapítására szorítkozik, hogy a vizsgálatba vont reklám - jogellenesen - gyógyszerek esetében elvárható hatást tulajdonít az adott terméknek.

Rengeteg bejelentés, panasz érkezik az intézethez különféle "csodaszerekkel" kapcsolatban. Az OGYI minden esetben továbbítja azokat az eljárási jogkörrel rendelkező hatóságnak: az ÁNTSZ, az OÉTI végzi az étrend-kiegészítők ellenőrzését, de a fogyasztók megtévesztése jogcímén hatáskörrel rendelkezik a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, valamint a Gazdasági Versenyhivatal is, amely hatóságok az egyéb termékeket is érintő eljárásaik lefolytatása során az OGYI szakvéleménye alapján hozzák meg döntésüket.

(Forrás: Rákgyógyítás Magazin - a témáról részletesebben itt olvashat.)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.