Kiállítás a vakok világáról

Szerző: FH

Interaktív kiállítással mutatják be a vakok hétköznapi életét a látóknak a főváros XVII. kerületében. Az "Árny alatt" című kiállítás június közepéig várja az érdeklődőket a Gregor József Általános Iskola melletti épületben.

"Árny alatt" - interaktív kalandozás a sötétben címmel nyílt meg Rákosmentén az a kiállítás, amely animátorok segítségével mutatja be a vakok hétköznapi életét a látó közönségnek. A Gregor József Általános Iskola használaton kívüli épületében két részre osztották a tárlatot.

Az egyik részben olyan tárgyakat mutatnak be, amelyek megkönnyítik a vakok mindennapjait. Ilyen például a a braille-írógép, a beszélő számítógép, a dombortérkép vagy a vakoknak készült dominó. A kiállítás másik felében pedig teljes sötétségben tapasztalhatják meg a látók, mit érzékel, tapint, szagol és hall az erdőben, a mezőn, a tóparton, egy lakásban vagy egy forgalmas úttesten átkelve egy világtalan ember.

A csoportokat az egyik részben egy látó, a másikban pedig egy látássérült vezető kalauzolja az épületben - mondta a Független Hírügynökségnek Elekes Zoltán, a kiállítás szervezője.

A kiállítás apropója egy önkormányzati döntés, melynek értelmében a jövő tanévtől a XVII. kerületi önkormányzat saját intézményei útján kívánja biztosítani a helyi, fogyatékossággal élő gyermekek ellátását. Nemcsak a látás-, de a hallás-, mozgás- és értelmi sérült fiatalok beilleszkedését is szeretnék segíteni. Ennek a kiállításnak is az a célja, hogy az iskolások kétszer 40 perc alatt saját maguk is kipróbálhassák, átérezhessék, milyen lehet egy vak gyerek élete.

A szervezők abban bíznak, hogy a személyes tapasztalattal könnyebben el lehet érni a legkisebbeknél a szemléletváltást. Az önkormányzat ennek érdekében magára vállalta az összes költséget, és egyben a XVII. kerület valamennyi iskoláját meghívta a kiállításra. A diákoknak és a pedagógusoknak ingyenes a belépés, a jegyek egyébként 500 forintba kerülnek - tette hozzá Elekes Zoltán.

A kiállítás jellegéből adódóan kizárólag előzetes bejelentkezéssel tudják fogadni a csoportokat. Érdeklődni a 06-30/564-78-70-es információs telefonszámon vagy a www.rakosmente.hu internetes oldalon keresztül lehet.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Vesebetegség Vesebetegség

Kerülendőek a kalcium és magas oxálsav tartalmú ételek?

Májfoltok Májfoltok

Kialakulás és kezelés. Hogyan előzhető meg a májfoltok kialakulása?

HPV elleni védőoltás: sikerülhet...

Miért fontos foglalkozni a HPV-vel, hogyan érinti a serdülő lányokat és fiúkat? Milyen oltás adható a Nemzeti Immunizációs Programban és hogy néz...

Alig kínálnak egészségesebb...

2022. május 28-án Magyarországon hatályba lép a kettős minőség szankcionálását lehetővé tevő törvény, most azonban kiderült, hogy nem csupán...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.