• Európa: Súlyos gondok a lakosság egészségével

        Szerző: Medipress

        Az európai felnőttek több mint fele elhízott, túl sok gyerek dohányzik és túlsúlyos szintén, ami növeli a rák és a szívinfarktus kockázatát, mutatta ki a földrész egyik egészségügyi jelentése. Az Európai Unió felnőtt lakosságának 15 százaléka elhízott, vagyis arányuk az elmúlt 20 évben megduplázódott.

        Az elhízottak aránya országonként változik, Romániában és Olaszországban 10 százalék alatt van, Nagy-Britanniában, Írországban és Máltán pedig 20 százalék felett, derült ki az Európai Bizottság és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséből. A 11-15 éves korú gyermekek közül minden hetedik elhízott vagy túlsúlyos a 27 országot tömörítő blokkon belül, és ez az adat csak növekedni fog. Az arány magasabb Dél-Európában, ott minden ötödik gyerek küzd súlyproblémákkal. "A túlsúlyos és elhízott gyerekek nagyobb eséllyel lesznek betegek később, szívbetegség, cukorbetegség, bizonyos daganattípusok, ízületi gyulladás, asztma alakulhat ki náluk, mely az életminőség romlásához és korai elhalálozáshoz vezethet." - jelentette ki a bizottság. Az elhízás mértékét a testtömeg-indexszel mérik, vagyis az egyén testsúlyát elosztják a méterben mért testmagasságának négyzetével. A 25 és afeletti érték számít túlsúlynak, a 30 feletti pedig elhízásnak az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint.

        Hirdetés

        Az Unió területén minden ötödik gyerek dohányzik

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Az Európai Unió területén minden ötödik 15 éves gyerek dohányzik. Nagy-Britannia, Bulgária, Dánia, Finnország és Litvánia hasonló korú lakói közül pedig 40 százalék ismerte el, hogy már legalább két alkalommal lerészegedett. Ezek a káros szokások növelik a keringési betegség és a rák kockázatát, mely megterhelő az európai egészségügyi ellátó rendszereket. Egy nemrég készített angol tanulmányból kiderült, hogy a túlsúlyhoz és elhízáshoz kapcsolható egészségügyi többletkiadások akár 70 százalékkal is emelkedhetnek a 2007 és 2015 közötti időszakban. "Mivel egyre nagyobb az igény a költségcsökkentésre több országban is, rövid távon az államok nehéz döntési helyzetbe kerülhetnek. Arra kényszerülhetnek, hogy csökkentsék a kiadásokat, más területektől vonjanak el pénzt, felemeljék az adókat vagy a társadalombiztosítási hozzájárulást." - írta a jelentés. 

        Medipress

        Legutóbb frissült: 2010.12.13 12:47
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fogzás és fogápolás

        Fogzás és fogápolás

        Dr. Szendrey Gábor

        A fogzás megviseli a csecsemőket. Mit tehet a szülő és mit ne tegyen?

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Alkohol, dohányzás, koleszterin és az Alzheimer-kór

        Az Alzheimer-kór jellemzően időskorban kialakuló betegség. Változik a magatartás, beszűkül a gondolkodás - hétköznapi nyelven gyakran időskori elbutulásként szokták emlegetni.

        Leszokás a dohányzásról - Milyen szerek segíthetnek?

        A cigarettázás bizonyos szempontból szenvedélybetegségnek tekinthető. Vannak helyzetek, amikor a dohányzás, illetve annak hiánya kellemetlen lehet a dohányos számára, és az is lehetséges, hogy a pöfékelő jelent kellemetlenséget a környezete számára.

        Szoptató anyák kiegyensúlyozott táplálkozása

        Az anyatej a csecsemő legideálisabb tápláléka, amely a fejlődésükhöz szükséges anyagokat a legmegfelelőbb mennyiségben, összetételben és legkönnyebben emészthető formában tartalmazza.

        Dohányzás - A leszokás módszerei

        A dohányosok - akár hiszik, akár nem - nikotinfüggőségben szenvednek. A cigarettázás során felszabaduló káros anyagok számos betegség okozójaként károsítják az egészséget és megrövidítik az illető életét.

        10 tipp a dohányzásról való leszokáshoz

        Abbahagyom a dohányzást - bizonyára sokaknak ismerősen hangzik ez a fogadkozás. Cikkünkben olvashat néhány tanácsot, melyek megkönnyítik búcsúját a cigarettától.

        Mi hajlamosít a tüdőrák kialakulására?

        A tüdőrákos megbetegedés közel 90 százalékáért a dohányzás felelős, ráadásul a tüdőrák kialakulásának a kockázata egyenes arányban áll az elszívott cigaretták számával és a dohányzás időtartamával. Tehát fokozottan hangsúlyozni kell a dohányzásról való leszokás szerepét a tüdőrák kialakulásának a csökkentésében.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.