Az alvás segít emlékezni

Szerző: Medipress

Az alvás segít az új tudásanyag elsajátításában és az emlékezésben, derült ki nemrég a York Egyetem és a Harvard Egyetem közös kutatásából. A tudósok szerint az alvás segít emlékezni az újonnan megtanult szavakra, és segít új szavakat beépíteni az agy mentális lexikonjába.

Illusztráció

A kutatás során a tudósok esténként új szavakat tanítottak az önkéntes résztvevőknek, majd azonnal számon is kérték rajtuk írásban. Másnap alvás után megismételték a teszteket. Az önkénteseket alvás közben is folyamatos megfigyelés alatt tartották, agyi aktivitásukat pedig EEG segítségével rögzítették.

Az alvás segített az emlékezésben

A vizsgálati adatok szerint a reggeli tesztek minden esetben jobban sikerültek, tehát az önkéntesek jobban emlékeztek az előző este megtanult szavakra.

Az agyi hullámok vizsgálata alapján kijelenthető, hogy a mélyalvási fázis felelős leginkább a tanulási és rögzítési folyamatokért az agyban. A kutatók megvizsgálták azt is, miként integrálódnak az új szavak a mentális szókincsünkbe.

A vizsgálatok szerint a hippocampusban és az új agykéregben tárolt emlékek különböznek egymástól, hiszen míg az új agykéreg felelős a komplex tudásért, addig a hippocampusban tárolt emlékek egyedien tárolódnak.

Ennek a két agyi régiónak az interakciójában rejlik az új szavak tanulásának titka. Alvás közben a hippocampus kapcsolatba lép az új agykéreggel és így integrálja a szavakat a komplex tudásanyagba. A kutatás részletes leírása a Neuroscience című szaklapban olvasható.

Az alvási apnoe okai

Az obstruktív alvási apnoe-ben szenvedő betegek, gyakran nincsenek tudatában annak, hogy alvásuk szaggatott. Sőt nagyon sokan, akik ebben a kórképben szenvednek, azt hiszik, hogy jól alszanak éjszaka. Az obstruktív alvási apnoe akkor alakul ki, ha a garat hátsó részén található izmok elernyednek. Ezek az izmok támasztják meg a lágy szájpad izmait, a lágy szájpadról lelógó, háromszög alakú szövetet (az uvulát), a mandulákat és a nyelvet. Amikor ezek az izmok elernyednek, a légutak beszűkülnek vagy elzáródnak a belélegzés során, majd a légzés egy pillanatra abbamarad, ez csökkenti a vér oxigén szintjét. Az agy reagál a légzés elmaradására, és ezért hirtelen felébreszti Önt álmából, lehetővé téve, hogy újra megnyíljanak a légutak. Ez a felébredés általában annyira rövid ideig tart, hogy nem is emlékszik rá.
Az alvási apnoe okai>>

Medipress

Módosítva: 2010.11.10 12:17, Megjelenés: 2010.11.10 12:17
Címkék: Alvás, Tanulás
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Rovarfóbia (entomofóbia) Rovarfóbia (entomofóbia)

Okok és kezelési lehetőségek. Mit tehet, ha ezzel a problémával küzd?

Villámcsapás Villámcsapás

Hol vagyunk biztonságban? Mi a teendő, ha valakit villámcsapás ér?

Harmadfokú hőségriasztás lép...

Harmadfokú hőségriasztást léptet életbe csütörtöktől szombat éjfélig az ország egész területére az országos tisztiorvos a meteorológiai...

Gyógynövények mint fűszernövények

Napjainkban egyre nagyobb az igény a gyógynövények otthoni termesztésére. Azt azonban kevesen tudják, hogy sok fűszernövény egyben gyógynövény is.

Az alvászavar és típusai

Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - így az idegrendszer - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi...

Alvási apnoe - Miért fontos a...

Az alvási apnoét napjainkban súlyos betegségnek tartják, amely a mindennapokra és a párkapcsolatra gyakorolt káros hatása mellett számos...

Alvásproblémák? - Tippek a nyugodt...

Sokan szenvednek alváshiánytól, de kevesen tudják, hogy a helyes alvási higiéné kialakítása mellett akár gyógyszer nélkül is legyőzheti az...

Kielégítő alvás - Kiegyensúlyozott...

Az egészséges élet alappillére a kielégítő alvás. Napjainkban egyre inkább hangsúlyos szerepet kap a megfelelő fekvőhely kialakítása. Ha...

Az egészséges, pihentető alvás...

Amikor az alvás szót halljuk, legtöbbünk a pihentető, nyugodt éjszakai pihenésre gondol, amely testi-lelki regenerációnkat szolgálja. Sokan vannak...

Élet alvási apnoeval

Számos esetben az obstruktív, illetve a centrális alvási apnoeval való együttélés szempontjából nagyon fontos, hogy Ön átgondolja saját...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.