UV-B sugárzás, hőségriasztás - Életmódtanácsok

MTI
megjelent: 2010.07.13.

Az egész ország területére másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos hétfőn. Paller Judit indoklása szerint hétfőtől a hét végéig a napi középhőmérséklet az országban 25 és 27 Celsius-fok között valószínű, keddtől pedig több helyen - például a nagyvárosokban - ennél magasabb, 27 fok feletti átlaghőmérséklet várható több napon át.

Páldy Anna, az ÁNTSZ főigazgató-helyettese a budapesti sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy magas az UVB-sugárzás. A 7,5-es index extrém mértékben erős sugárzást jelent, a bőr ilyenkor védekezés nélkül már 10-15 perc alatt leéghet. A tartós nagy melegben mindenkinek jobban oda kell figyelnie az öltözködésére, a folyadékpótlásra, de a krónikus betegségben szenvedők, a gyerekek és az idősek fokozottan veszélyeztetettek - hangsúlyozta a szakember.

Nyári veszélyek bővebben

Ajánlott ezekben a napokban a szokásos napi két liter folyadéknál többet inni, a bevitt folyadék pedig lehetőleg szénsavmentes ásványvíz, csapvíz legyen, kerülni kell az alkoholos italokat és a sok kávéfogyasztást - ismertette a főigazgató-helyettes.

Páldy Anna kitért arra, hogy a legmelegebb órákat, aki teheti, töltse légkondicionált helyiségben, bevásárlóközpontban, de az otthoni, irodai légkondicionálót nem ajánlott nagyon hidegre állítani, mert a szervezet könnyen megfázhat.

Paller Judit kérdésre válaszolva közölte, hogy a hőségriasztásról időben értesítettek minden önkormányzatot, közintézményt és egészségügyi szolgáltatót. Hozzátette: az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, hogy osztanak-e vizet közterületen vagy megnyitják az eddig nem működő ivókutakat.

Arra a kérdésre, várható-e a harmadfokú riadó elrendelése, az országos tiszti főorvos azt mondta, hogy a meteorológiai szolgálattal folyamatos kapcsolatban vannak és felkészültek a riadó elrendelésére is.

A harmadfok már a riadó kategóriába tartozik, ezt akkor hirdetik ki, amikor a napi középhőmérséklet három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot.

Tanácsok kánikula idejére
  • Gyermeket és állatot még rövid időre se hagyjunk a gépkocsiba bezárva!
  • A nagy melegben hűtsük magunkat és megfelelően pótoljuk az izzadással elveszített folyadékot és sót. Kirándulásra, utazásra mindig vigyünk magunkkal folyadékot!
  • Különösen vigyázzanak egészségükre kánikula idején az idősek, szív-, vese-, máj- és cukorbetegségben szenvedők. Ügyeljünk a gyermekekre, a kórházakban, időseket ellátó intézményekben gondozottakra - ők fokozottan érzékenyek a meleg és a napsugárzás hatására.
  • A nagy melegben korlátozzuk a fizikai aktivitást, 11 és 15 óra között lehetőleg tartózkodjunk árnyékban, hűvös helyen.
  • A napon hagyott gépjárművek igen gyorsan felmelegedhetnek, ezért ajánlott utazás előtt alaposan átszellőztetni az utasteret. A meleg gépjárműben való utazás rosszulléthez, akár ájuláshoz is vezethet, így fokozott a balesetveszély.
Bővebben a kánikula veszélyeiről

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Az otthon veszélyei Az otthon veszélyei

A gombák által termelt spóra váltja ki a penészgomba-allergiát.

Bakteriális hüvelyfertőzés Bakteriális hüvelyfertőzés

Az egyik leggyakrabban előforduló hüvelyfertőzés. Milyenek a tünetek?

Bőrvédelem piciknek - Milyen fényvédő készítményt válasszunk csecsemőknek, kisgyerekeknek?

A napsugárzás rendkívül nagy veszélyt jelent a babák és kisgyermekek érzékeny bőrére. Ezért fontos, hogy a szabadban való tartózkodáskor...

Szemészeti tanácsok télre - Nem csak síelőknek

A téli sportok esetén nemcsak a bőrünk, de szemünk is igen intenzíven ki van téve a környezeti hatásoknak: hideg, jelentős hőkülönbségek, a szél...

Kóros D-vitamin-hiány: az angolkór

A szervezet számára nélkülözhetetlen D-vitamin felelős a csontok szilárdságáért. Ha ez nincs vagy nagyon alacsony a szintje, akkor különböző...

Napallergia - Hogyan előzheti meg a tünetek megjelenését?

A napallergia megnevezést a köznyelvben több betegségre is használják, ezek közül cikkünkben a polimorf fénydermatózis tüneteinek megelőzéséről...

Mire utal a naptej faktorszáma?

A bőr rendelkezik saját védelmi rendszerrel, mely a napsugárzás káros hatásaival szembeni védelmet szolgálja, bizonyos ideig védi a bőrt a...

Az UV-sugárzás káros hatásai

Sokan szeretik a napozást, a kellemes melegben történő napfürdőzést. Azonban a napsugárzásnak lehetnek kellemetlen mellékhatásai is. Fontos, hogy...

A Merkel-sejtes bőrrák

A Merkel-sejtes bőrdaganat a bőrben elhelyezkedő speciális sejtekből, a Merkel-sejtekből kiinduló igen rosszindulatú daganat. A betegség ritka:...

Tévhitek és tények a napozással kapcsolatban

A napvédő készítményekkel és a napozással kapcsolatban számos tévhit kering a köztudatban a rendszeres felvilágosító kampányok ellenére, amik a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.