Kihangosítóval is veszélyes vezetés közben telefonálni

MTI
megjelent:

Az autóvezetés közbeni mobiltelefon-használat veszélyeire figyelmeztetnek amerikai kutatók. A szöveges üzenetek menet közbeni küldése mellett a kihangosítóval való telefonálás is jelentősen növeli a balesetveszélyt.

Az orvosoknak a dohányzás elleni és a biztonsági öv használata melletti tanácsadás mintájára figyelmeztetniük kellene betegeiket, hogy ne küldjenek szöveges üzeneteket és ne használják mobiltelefonjukat autóvezetés közben - írja egy amerikai orvos a New England Journal of Medicine című szaklap legfrissebb számában.

A cikk megjelenése előtt néhány órával fogadta el az amerikai szenátus kereskedelmi, tudományos és közlekedési bizottsága a figyelmetlen vezetés megelőzésére vonatkozó törvényjavaslatot, amely szövetségi támogatást helyez kilátásba azoknak az államoknak, amelyek korlátozzák a vezetés közbeni mobilhasználatot, SMS- vagy elektronikus levélküldést.

A tervezetben felszólítják a közlekedési minisztériumot, hogy a hivatásos sofőrök esetében szabályozza a vezeték nélküli készülékek használatát. "Bizonyított tény, hogy a figyelmetlen vezetés évente több ezer haláleset és sérülés okozója" - szögezte le Frank Lautenberg, New Jersey-i szenátor, a törvényjavaslat egyik előterjesztője.

Huszonháromszoros baleseti kockázat

Amy Ship, a bostoni Beth Israel Deaconess Medical Center belgyógyásza, a Harvard Medical School adjunktusa cikkében fontos közegészség-biztonsági intézkedésnek nevezi, hogy a volán mögött ülő embereket tartsák távol mobiltelefonjuktól.

Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy milyen veszélyeket rejt a mobiltelefon az úton lévők számára - fejti ki.

Az országos közlekedésbiztonsági tanács becslése szerint a közúti balesetek 28 százalékához - szám szerint 1,6 millió karambolhoz - van köze a mobilhasználatnak az Egyesült Államokban. A legszembetűnőbb gond a szöveges üzenetek küldése, amikor a sofőr a mobiltelefon billentyűzetét bogarássza, hogy megeresszen egy SMS-t vagy e-mailt.

Egy 2009-ben közzétett tanulmány szerint ez 23-szorosára növeli a baleset kockázatát, ezért legalább 28 szövetségi állam már tiltja szöveges üzenet küldését vezetés közben.

A kihangosító veszélyesebb

Ship szerint az orvosoknak arról is le kellene beszélniük betegeiket, hogy vezetés közben telefonáljanak. Készülékeiket zárják inkább a csomagtartóba, ha csak így tudják megállni, hogy ne nyúljanak értük. A szerző arra a 2006-os tanulmányra hivatkozik, amely szerint a mobiltelefonálás közbeni vezetés ugyanolyan veszélyes, mint ha bódult állapotban történne, még akkor is, ha valaki nem tartja kezében a készüléket.

"Az emberek 98 százalékánál drámaian romlik a reakcióidő" - húzta alá egy telefoninterjúban, miután a riporter meggyőzte arról, hogy nem autóvezetés közben faggatja.

A szakember véleménye szerint a kihangosító használata veszélyesebb, mintha a vezető az utasával beszélget. "Az utóbbi esetben sokkal inkább tudatában vagyunk annak, hogy mi történik a környezetünkben, mint akkor, amikor a beszélgetőtárs nincs jelen - magyarázta az interjúban.

Orvosi figyelemfelhívás szükséges

A rádió- vagy a zenehallgatás sem fogható ahhoz, ahogyan a mobilhasználat eltereli figyelmünket a vezetésről. Nem kapcsolhatunk ki valakit a telefonon úgy, miként a rádiót, és az utóbbinak válaszolnunk sem kell".

Az orvosok kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy csökkenjenek a mobilhasználattal összefüggő balesetek, éppúgy, ahogy a beteg nagyobb valószínűséggel hagy fel a dohányzással, ha az orvos rászán három percet, hogy megbeszélje vele a dohányzás kockázatait - vallja Ship.

"A sofőrök figyelmét ugyan sok minden elvonhatja a vezetésről, de több mint 275 millió amerikainak van maroktelefonja, és 81 százalékuk beszél készülékén vezetés közben" - hangsúlyozza cikkében.

(MTI)

Cikkajánló

Szervadományozás
Szervadományozás

A szervtranszplantáció hazai szabályozása.

Lázcsillapítási módszerek
Lázcsillapítási módszerek

Mi a teendő láz esetén?

WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Piroskáné Hajdu Petra, fordító
WEBBeteg - Cs. K., fordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.