Húsz évig kínozták a hangok a brit férfit

Medipress
megjelent:

Adrian McLeish 23 éven keresztül hallgatta a hangokat a fejében. A saját teste által keltett zajokat: ahogy a szíve vert, ahogy rágott, ahogy lélegzett, ezek a hangok mind felerősítve és őrjítően visszhangoztak a fejében a nap huszonnégy órájában.

Az egész 1985-ben, a férfi 35. évében kezdődött. A brit születésű de akkortájt Németországban tartózkodó férfi kedvenc kürtjén játszott éppen, amikor észrevette, hogy valami nem stimmel. "Úgy éreztem, mintha a kürt által keltett hangok a fejemben visszhangoznának - nyilatkozta a most 58 éves McLeish - Később észrevettem, hogy a saját hangommal is ugyanez történt. Mintha az agyamból jöttek volna a felerősített hangok, egyszerűen kibírhatatlan volt."

Mr. McLeish akkor azt hitte, a furcsa tünetek hamarosan elmúlnak, de sajnos nem múltak. Sőt a hangok a férfi elmondása szerint egyre erősebbek és kibírhatatlanabbak lettek. A vonatok és az elhaladó autók zaja szinte már őrjítően hatottak rá, és kürtjén sem tudott többé játszani.

Ekkoriban kezdődtek a férfinél a fülzúgásos tünetek is. A gondokat azonban tovább tetézte, hogy hamarosan már nem csak a hangokkal, de a látással is meggyűlt a baja. Az erős hangok miatt szemei gyakran akarata ellenére mozogtak, így előfordult hogy egy telefonbeszélgetés során nem tudta irányítani a szemmozgását.

Mr. McLeish ezután rengeteg orvost felkeresett, a diagnózist és a lehetséges gyógymódot kutatva, megnyugtató választ azonban sehol nem kapott. Miután átesett három sikertelen műtéten és jó pár kezelésen, a férfi már majdnem feladta a reményt, amikor is egyszer egy internetes szörfözése alkalmával egy hirtelen ötlettől vezérelve beírta tüneteit egy keresőprogramba. Így derült ki végül, hogy a férfi egy ritka betegségben, az úgynevezett felső-kamrai dehistentiában (SCD) szenved.

A belső fül csontos kamrákból áll, melyeket folyadék tölt ki és melyben idegvégződések találhatóak. Ahogy mozgunk ez a folyadék mozog velünk együtt és információkat küld a szemnek, hogy az kövesse a mozgásunkat. Ez a mechanizmus felelős egyensúlyunk megtartásáért is. A betegség következtében a felső-kamrát az agytól elválasztó kis csont elvékonyodik, így a folyadék hozzáér az agyhoz, közvetlenül oda továbbítva a hangokat.

A diagnózis felállítása után végül Dr. Lloyd Minor és Dr. John Carey végezték el a műtétet, melynek során az orvosok megvastagították a felső kamra falát a férfi koponyájából szerzett szövetekkel.

A férfi a műtét után hamar felépült, és nemsokára kürtjét is újra kezébe vehette. "Amikor befeküdtem a kórházba, úgy gondoltam, ha már 50 százalékos javulást fel tudok mutatni, már megérte. Ehhez képest a javulásom mintegy 98 százalékos, a hallásom olyan, mint régen. Ez egész egyszerűen egy csoda. Én 23 évet vártam rá, de remélem a jövőben a hozzám hasonlóknak nem telik majd ilyen sok időbe a diagnózis felállítása" - nyilatkozta a most már újra boldog Mr. McLeish.

(Medipress)

Cikkajánló

A fülzúgás okai és kezelése

Dr. Lengyel Csongor, fül-orr-gégész
Fülzúgás
A fülzúgás (tinnitus) búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hang hallása külső hang hiányában. Lehet egy- vagy kétoldali, de sokszor a fejében érzi a beteg - mintha belülről szólna.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Lengyel Csongor, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Dr. Zaránd Rajmund, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Fül-orr-gége Központ - Dr. Fülöp Györgyi, fül-orr-gégész, audiológus
WEBBeteg - Dr. Zaránd Rajmund, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.