Az egészségtelen életmód 12 évet öregít rajtunk

MTI
megjelent:

Az egészségesebb életmódra váltás fontosságára rámutató tanulmányban mintegy 5 ezer brit felnőtt egészségét követték nyomon húsz éven át.

Négy rossz szokás - a dohányzás, túl sok ivás, inaktivitás és a helytelen étkezés - együttesen 12 évet öregíthet rajtunk egy új kutatás megállapítása szerint.

Az egészségesebb életmódra váltás fontosságára rámutató tanulmányban mintegy 5 ezer brit felnőtt egészségét követték nyomon húsz éven át. Mind a négy rossz szokással 314 ember élt együtt a vizsgált csoportban, közülük 91, azaz 29 százalékuk halt meg a felmérés időtartama alatt. A legegészségesebb csoportba került 387 önkéntesnek - akik egyik rossz szokást sem követték - ugyanakkor csupán 8 százaléka (32 ember) hunyt el.

A kockázatos szokások közé került a vizsgálatban: a dohányzás; a férfiaknál napi három, a nőknél napi két adagnál több alkoholos ital; heti két óránál kevesebb fizikai aktivitás; valamint az, ha naponta kevesebb mint három alkalommal evett valaki gyümölcsöt vagy zöldséget.

Az Archives of Internal Medicine című orvosi folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány adatai szerint a rossz szokások együttesen jelentős mértékben növelték a halálozás kockázatát, és az érintett emberek 12 évvel idősebbnek tűntek, mint a legegészségesebben élő csoportba sorolt társaik.

Hol kezdődik az alkoholizmus?
"Hol kezdődik az alkoholizmus és milyen tünetekről lehet felismerni?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az orvos válasza

Mint Elisabeth Kvaavik kutatásvezető, az Oslói Egyetem munkatársa elmondta, az utóbbi csoportba olyan emberek kerültek be, akik soha nem dohányoztak vagy leszoktak róla, antialkoholisták voltak - vagy napi két (nők), illetve három (férfiak) pohár szeszes italnál kevesebbet ittak -, hetente két óránál több fizikai aktivitást végeztek, és naponta legalább háromszor ettek zöldséget vagy gyümölcsöt.

Kvaavik úgy véli, hogy ezek a feltételek nem számítanak különlegesnek, a legtöbb ember alkalmazni tudná. Például egy sárgarépa, egy alma és egy pohár friss narancslé elfogyasztása egy nap alatt már megfelel a tanulmányban alkalmazott kritériumnak. A felmérésben szereplő 4886 ember 18 évesnél idősebb volt - átlagéletkoruk 44 év -, véletlenszerűen választották ki őket egy nagyszabású brit egészségügyi tanulmány résztvevői közül.

(MTI)

Cikkajánló

A dohányzás káros hatásai

Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Dohányzás
A dohányzás számos betegséghez és különféle egészségkárosodáshoz vezet, és a test szinte minden szervét károsítja.
Alvászavar
Alvászavar

Milyen testi betegségek állhatnak mögötte?

Aranyér
Aranyér

Milyen tényezők hajlamosítanak rá?

WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.