Egynapos sebészet: hatékony, de nem elég elterjedt

MTI
megjelent: 2010.03.08.

Emelkedő tendenciát mutat, ám a nyugat-európaitól még mindig messze elmarad hazánkban az egynapos sebészeti beavatkozások száma. Három év alatt több mint kétszeresére nőtt az ilyen jellegű kezelések aránya, de a nyugat-európai mutatókhoz és a hazai igényekhez képest is lemaradásban van.

Az egynapos sebészeti ellátás 2006-2009 közötti finanszírozásának ellenőrzéséről szóló ÁSZ-vizsgálat kapcsán Winter Zsuzsa, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) osztályvezetője elmondta: Magyarországon 2006-ban az összes műtét közel 3 százalékát, 2009-ben már 8 százalékát végezték egynaposként.

Ez azonban nemzetközi összehasonlításban még mindig nagyon alacsony, hiszen Dániában, Hollandiában és Angliában a műtéti beavatkozások több mint fele egynapos. A leggyakoribbak közé tartozik a szürkehályog eltávolítása, a kisebb nőgyógyászati beavatkozások, sérvek, visszerek gyógyítása.

Egészségügyi és szociálpoilitikai mérlegelés

Magyarországon mintegy 300 féle műtét végezhető egynapos formában, ez azonban túl kevés. 2008-ban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) mintegy 1,7 millió műtéti esetet finanszírozott, ebből az egynaposként operálható eset összesen 300 ezer volt, de ebből csak 116 ezret végeztek egy nap alatt.

Az egynapos sebészet terjedését nemcsak a korszerűtlen és bonyolult szabályzás nehezíti, hanem az is, hogy az orvosoknak az egészségügyi szempontok mellett, szociálpolitikaiakat is mérlegelniük kell, például életviszonyok, közlekedési lehetőségek, házigondozás elterjedtsége. Nehezíti az egynapos sebészet terjedését az is, hogy a forráselosztás még mindig a kórházi ágyak száma, az ágykihasználtsági mutatók figyelembevételével történik és nem az ellátandó lakosság egészségügyi szükségletének legköltséghatékonyabb módon történő kielégítésére épül.

Az ÁSZ-ellenőrzés igazolta, hogy az intézmények elsődleges költségszintjén - a beruházási kiadások nélkül, csak a működési költségeket figyelembe véve - a leggyakoribb beavatkozások költséghatékonyak.

7-ről 43 ezerre nőtt az egynapos műtétek száma

Az egynapos beavatkozások terjedését segítette, hogy finanszírozása a többnapos és az egynapos ellátás esetén azonos összegű. Az egynapos sebészet fejlesztéséhez eredményes eszköznek bizonyult a kórházi struktúraváltáshoz, ágyszám- csökkentéshez kapcsolódó 2007. májusi minisztériumi pályázat is, hiszen a nyertes pályázóknál hatszorosára - 7 ezerről 43 ezerre - emelkedett az egynapos műtétek száma.

Ugyanakkor a költséghatékonyságot sem a szaktárca, sem az OEP, sem a szolgáltatók nem számszerűsítették. Az ellátás minőségének ellenőrzése is megoldatlan. A hazai forrásokat jó hatásfokkal használták fel az egynapos beavatkozások elterjesztésére, ugyanez nem mondható el az uniós pénzekről - mondta Winter Zsuzsa.

Ugyanakkor Winter Zsuzsa elmondta azt is, hogy feltehetően a tárca több egyszerűbb esetet végeztetett volna, ám a szolgáltatok inkább kevesebb, de bonyolultabb egynapos beavatkozást hajtott végre, aminek minden bizonnyal az az oka, hogy ezeknek a finanszírozása számukra kedvezőbb volt.

Hol az egynapos sebészet helye?

Az ellátás területi egyenlőtlenségeit a pályázatok csak kismértékben csökkentették. Továbbra is fennáll a központi régió dominanciája: Budapesten ezer lakosra négyszer annyi beavatkozás jut, mint például Békés megyében.

Nemzetközi trendek alapján a következő évtizedben várható, hogy a tervezett beavatkozások döntő részét Magyarországon is egynapos ellátásban fogják végezni, de nincs biztos iránymutatás ezen ellátási forma intézményrendszerben betöltendő méretéről, helyéről és hatásáról, ezért a szolgáltatók jövőképe bizonytalan.

Winter Zsuzsa arra hívta fel a figyelmet, hogy az e fajta beavatkozások terjedésével párhuzamosan erősíteni kell a házigondozást, járóbeteg-ellátást és háziorvosi hálózatot.

Az ÁSZ javasolja az egészségügyi miniszternek, hogy határozza meg az egynapos sebészet helyét az egészségügyi ellátórendszerben, különösen az ezt leíró mutatókat és rendszeresen értékelje azok alakulását. Írja elő elkülönített várólista vezetését az egynapos beavatkozásokhoz az átláthatóság, a nyomon követés érdekében, továbbá vizsgáltassa felül az egynapos sebészeti beavatkozások körét, és kezdeményezze bővítését.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Alvászavar Alvászavar

Ezek a káros szokások okozhatnak alvászavart. (x)

Liposzómás C-vitamin Liposzómás C-vitamin

Az őszi-téli hónapok beköszöntével előtérbe kerül az immunerősítés. (x)

Gyógynövénytartalmú...

A gyógyszerminőségű standardizált növényi kivonatokat tartalmazó készítményeknek ugyanúgy meg kell felelniük a kémiai hatóanyagot tartalmazó...

Adj vért a légimentőkkel, hogy...

Immár 2. alkalommal indít rendhagyó közösségi véradókampányát a Magyarországi Légimentésért Alapítvány a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel...

Tudnivalók az egynapos sebészeti...

Korábban is voltak már kezdeményezések az egynapos sebészeti ellátás kiterjesztésére hazánkban, de számtalan finanszírozási, kivitelezési...

Minimál invazív sebészet - korunk...

Modern világ, rohanó élet, nem jut időm semmire… – miként ezt a Bikini együttes is énekli, életünk állandó rohanással van tele, mindennapi...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.