Orvoslás és web 2.0: "Nem vagyunk lemaradva" - Interjú Dr. Meskó Bertalannal

szerző: Dr. Magyar Zsuzsanna - WEBBeteg
megjelent:

Dr. Meskó Bertalan a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában végzett 2009-ben, jelenleg PhD tanulmányokat folytat klinikai genomika terén, emellett pedig az orvoslás és az internet kapcsolatát elemzi blogjain. A fiatal szakemberrel az orvoslás és a web 2.0 eszközeinek kapcsolatáról beszélgettünk. Interjú.

WEBBeteg: - Az interjúnk apropóját az adja, hogy immár másodjára nyeri meg a MedGadget díjat a "Best Medical Technologies/Informatics Weblog" kategóriában. Maguk a díjazók is úgy fogalmaznak, hogy ez ahhoz hasonló teljesítmény, mikor egy igen nehéz téli sportágban zsinórban szerez valaki két olimpiai aranyat. Milyen érzés volt az újabb siker? Mivel magyarázza a blogja népszerűségét? Mitől lesz igazán jó és egyedülálló egy szakmai blog meglátása szerint?

Dr. Meskó Bertalan: - Nagyon örültem ennek a díjnak is, mert ez azt jelenti számomra, hogy még mindig meg lehet mozgatni tömegeket a blogjaimon keresztül. Egy ilyen verseny nem az odatévedő látogatók véleményéről szól, hanem arról, melyik bloggernek van hűségesebb olvasótábora, akik hajlandók szavazni is.

Mindezt azzal magyarázom, hogy 2006 óta szinte minden nap, minden éjjel írok bejegyzést és igyekszem az olvasókat informálni a legújabb, legérdekesebb orvosi/informatikai fejlesztésekről. Nem számított, hogy ünnep van, vizsgaidőszak vagy éppen éjjel tudom elkezdeni a blogolást, de kitartóan, elszántsággal kellett és kell dolgozni. Egy szakmai blognak sikeresen kell megtalálnia azt a témát, amit lefedhet; illetve az olvasótáborát is.

Orvosi szakmai blogoknál nem is az olvasók száma, hanem az adott tábor szakmai érdekeltsége számít. Így könnyebb konferenciákra meghívásokat kapni, új kapcsolatokat szerezni vagy egyszerűen csak szakmabeliektől kapni új információkat.

WEBBeteg: - Ha egy kezdő - mondjuk fél éve internetező - magyar felhasználónak szeretné megfogalmazni a web 2.0 előnyeit és lehetőségeit, hogyan tudná összefoglalni a tudnivalókat?

Névjegy - Dr. Meskó Bertalan
Dr. Meskó Bertalan a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában végzett Weszprémy-díjasként az orvosi karon 2009-ben, jelenleg PhD tanulmányokat folytat klinikai genomika terén, emellett pedig az orvoslás és az internet kapcsolatát elemzi nemzetközi díjnyertes angol (Scienceroll.com) és magyar blogjain (mediq.blog.hu).
Webicina portálja mind orvosok, mind betegek számára kínál ingyenes gyűjteményeket és dinamikus, személyre szabható hírkövetőt is. Egyetemi kurzusa a világ első olyan oktatása, mely az internet és orvoslás kapcsolatát elemzi orvostanhallgatók számára. A Yale Egyetemen, a WHO svájci központján és nemzetközi konferenciákon kívül magyar klinikákon és egyetemeken is rendszeresen előad.

Dr. Meskó Bertalan: - Nagyon nagy a különbség, hogy orvosról vagy páciensről beszélünk. Az orvos-beteg kapcsolat kialakításában a közösségi média vagy más néven web 2.0 nagy szerepet játszhat, már csak azért is, mert az online keresgélő páciensek száma exponenciálisan nő, míg a webhez értő orvosoké nem igazán, így egy hatalmas űr keletkezik.

Orvosok könnyebben találhatnak kollaborátorokat cikkekhez, választ kaphatnak szakmai kérdéseikre vagy naprakészen tarthatják magukat néhány perc ráfordításával.

Páciensek megoszthatják olyanokkal egészségük, betegségük történetét, akik hasonló cipőben járnak; betegségleírásokat olvashatnak vagy élőben kérdezhetik betegségük szakértőit. Számtalan előnyről beszélhetünk, de ismernünk kell a lehetséges veszélyeket is.

WEBBeteg: - Évek óta foglalkozik a web 2.0 eszközeinek orvosi felhasználásával. A web 2.0 eszközöknek ez egy sajátos és egyben speciális területe is. Mi motiválta abban, hogy ezen a területen próbáljon egyedit alkotni? Hogyan látja az orvosok szerepét és lehetőségeit ebben a rendszerben?

Dr. Meskó Bertalan: - Amikor először találkoztam a témával, egyből beleszerettem. Először azt ismertem fel, a saját munkám szempontjából milyen lehetőségeket rejt a web 2.0, majd elkezdtem arról írni, az orvostársadalom hogyan használhatja ezeket az eszközöket. Az orvosok szerepe ebben a folyamatban kritikus. Az interneten lévő orvosi források mennyisége elképesztő mértékben nő, ráadásul jelentős részük használhatatlan vagy egyenesen fals információt tartalmaz.

Márpedig erre az online világra tudatosan készülni kell, az e-páciensek speciális kérdéseire tudni kell válaszolni. Viszont mivel ezt sosem tanulták az orvosok nálunk és máshol sem, nem várhatjuk el, hogy pozitívan álljanak hozzá a web térhódításához. Ezért indítottam el 2008-ban a világon elsőként Debrecenben az Internet az orvoslásban kreditkurzusomat (med20course.com), melyet azóta több száz magyar és külföldi diák végzett el, és melyet szeretnének amerikai és holland egyetemek lemásolni, de én Debrecenben akarom tartani a jövőben is.

WEBBeteg: - Mennyire fogékonyak a hallgatók a web 2.0 kínálta lehetőségekre? Mi az, amit a legfontosabbnak tart kiemelni az oktatás során? Mekkora az esély, hogy az idősebb, nem rendszeresen internetet alkalmazó orvosok is érdeklődni fognak a web 2.0 lehetőségei iránt?

Dr. Meskó Bertalan: - Meglepően fogékonyak, hiszen ők alapvetően használják az internet eszközeit, és nagyon meg tudom én is lepni őket, amikor bemutatok néhány veszélyforrást. Azonban azzal is külön foglalkozunk, hogyan lehet védekezni az ilyen veszélyek ellen, és megtanulják, hogyan lehet megítélni egy orvosi website minőségét.

Kérdőíveket töltenek ki, melyekkel lemérhetem a változást a kurzus során, illetve blogja is van a kurzusnak, ahol publikálom az anyagokat. Sok hallgató a kurzus után saját orvosi blog írásába kezdett, és egyesek igen kitartónak bizonyultak. Az idősebb generáció hozzáállása attól függően fog alakulni, hogy betegeik hány százaléka fog direkt internettel kapcsolatos kérdéssel fordulni hozzájuk. Véleményem szerint lesz egy pont, ahol annyira tömegessé válik a jelenség, hogy az orvosok egy része maguktól fog megoldást keresni a problémára.

WEBBeteg: - Mivel lehet meggyőzni a gyakorló orvosokat, hogy a weborvoslás és a web 2.0 közösségi alkalmazások felé is nyissanak? Milyen előnyöket nyújthat számukra ez az "új" kapcsolatépítési forma?

Dr. Meskó Bertalan: - Egyrészt naprakészen maradni a folyamatosan növekvő információáradat mellett kész művészet, míg online eszközökkel ez gyerekjáték. Én több mint 300 orvosi forrást követek napi kb. 5 perc ráfordítással, így nagy valószínűséggel semmilyen, a területemen megjelenő információ nem kerülheti el a figyelmemet.

Emellett publikáltam már úgy cikket szaklapban, hogy a társszerzővel csak e-mailen keresztül érintkeztünk és a Google Docs online ingyenes szövegszerkesztőjével írtuk meg a kéziratot 2 hét alatt 5000 szerkesztés során. 5000 levélváltás el sem tudom képzelni, mennyi időt vett volna igénybe.

Érdemes beszélni Dr. Horváth Tamás példájáról, aki ENThouse nevű praxisának épített ki egy online megjelenést, és a fül-orr-gégészet témájában kereső betegek már nagy valószínűséggel őt találják meg. Anyagi befektetést nem, mindössze időt és energiát igényelt, hogy mindezt megvalósítsa.


WEBBeteg: - Milyen veszélyeket lát - ha vannak - a web 2.0 eszközök orvosi alkalmazásában? Melyek azok, amelyek esetleg könnyen kiküszöbölhetőek?

Dr. Meskó Bertalan: - Az információk megosztása áldás és átok is egyben. Ha egy beteg túl sok információt oszt meg magáról, azzal vissza lehet élni. Ha egy orvos betegével online érintkezik, annak is lehetnek veszélyei, hiszen a tanácsokért vállalt felelősség kérdése felmerül.

Védekezni csak egy módon lehet, ha tisztában vagyunk a veszélyekkel, tudjuk, mit lehet, és mit nem kellene megosztani. Ha ismerjük azokat a minőségjegyeket, melyek alapján megítélhetünk egy orvosi oldalt. Ezeket a dolgokat tudtommal nem oktatják széleskörűen, pedig nagyon nagy szükség lenne rá. A kurzusomat amolyan első vonalas próbának tekintem, mivel egy olyan rendszer kialakításán dolgozom, mely a mostaninál szélesebb körben hozná az embereket közelebb az online orvosi oldalakhoz.

WEBBeteg: - Az internet világában elérhető mérhetetlen adathalmazt tekintve felértékelődött a hiteles információk értéke. Különösen igaz ez az orvosi tartalmakra, hisz egy tájékozatlan betegnél már talán csak egy rosszul tájékozott a nehezebben kezelhető. Hogyan lehet megóvni a felhasználókat a hamis információktól és az öngyógyítás veszélyeitől?

Dr. Meskó Bertalan: - Oktatással. Nem elég az orvosi oktatásba belevonni ezt a kérdést, de a betegeket is oktatni kell.

Az nem megoldás, ha a páciens úgy megy orvosához, hogy a keresőkben ezt és ezt találta és emiatt ő ilyen és olyan gyógyszert kér. Számtalanszor láttam ilyen hozzáállást klinikai gyakorlataim során. Az online információk jelentőségét a helyén kell kezelni, ehhez pedig mindkét résztvevő, orvos és betegének az oktatása is szükséges.

WEBBeteg: - Ha három tanácsot adhatna egy internetező páciensnek, akinek panaszai vannak és szeretne "tájékozott" beteg lenni, mi volna az a három javallat?

Dr. Meskó Bertalan: - Először is kérdezze meg orvosát, hogy ő milyen online oldalakat ajánlana. Aztán csak olyan weboldalt használjon, böngésszen, melyet orvosok írnak és ahol egyértelmű elérhetőség is fel van tüntetve. Ezt a site-ok feltüntetik a magukról publikált leírásukban. Az a tapasztalat, hogy ami túl szépen hangzik, az általában az is.

Az orvosnak is előnyös, ha a beteg speciális kérdéseivel megy a vizitre, nem pedig a betegségről szóló általános kérdésekkel, ezért fontos, hogy orvos és betege egyenrangú partnerek legyenek a kezelésben. Ez eltér az eddigi felfogástól, de meggyőződésem, hogy ez a helyes út a jövőben.

WEBBeteg: - Mennyire látja speciálisnak Magyarország helyzetét a web 2.0 orvosi alkalmazási területein Amerikához képest? Gondolok itt a korosztályos eloszlásra, internet lefedettségre, felhasználási szokásokra, az intézmények és a társadalom anyagi helyzetére és nem utolsósorban, arra, hogy az USA-val szemben mindössze egy 10 milliós országról van szó. Csak időbeli elcsúszásokról, van szó, azaz mindössze "késésben vagyunk", vagy lesznek olyan területek, ahol hazánkban teljesen más irányt vesz a történet?

Dr. Meskó Bertalan: - Azt tudom mondani nemzetközi tapasztalataim alapján, hogy nem vagyunk lemaradva, mert nincs honnan lemaradni. Sok országban láttam izolált, kiváló példákat, fejlesztéseket, de egyik régió sem tart előrébb. Magyarországon EU-s kimutatás szerint 100%-os a háziorvosok informatikai lefedettsége, ami példátlan nyugaton.

A különbséget inkább a hozzáállásban látom. Bár a magyar orvosok leterheltsége köztudottan nagy, mégis nehezen kezdenek el olyan ingyenes eszközöket használni, melyek időt, energiát, gyakran pénzt spórolnak nekik. Ezért kezdtem el mintegy saját missziómként látogatni a magyar klinikákat és tanszékeket, és beszámoltam ezekről a lehetőségekről. Viszont amikor külföldön beszélek hasonló megoldásokról, nagyobb érdeklődést érzek, és hamarabb is kezdik el ezeket használni.

WEBBeteg: - A mai magyar helyzetet átgondolva mi az a három legfontosabb lehetőség ami a web 2.0 alkalmazásával elérhető lenne az orvos-páciens viszonyban?

Dr. Meskó Bertalan: - Praxisok online megjelenése még mindig késik, az orvosok részvétele a közösségi médiában szinte nulla, és minimális a használható magyar nyelvű web 2.0-es orvosi közösségi oldalak száma. Összefoglalva nincs igazán átütő részvétel ebben a folyamatban még az e-páciensek részéről sem.

WEBBeteg: - Ha egy évtizednyivel előre ugorhatnánk mit látnánk? Miben lenne más az internetezés és a web 2.0 eszközök használata kifejezetten az orvoslás tekintetében?

Dr. Meskó Bertalan: - Ezt lehetetlen megmondani, hiszen 3-4 éve még a Facebook, Twitter, Youtube sehol sem voltak, ma pedig több százmillió internetező látogatja ezeket az oldalakat. Ha rajtam múlik, néhány éven belül orvostanhallgató egyetemet úgy nem végezhet, hogy az online orvoslás előnyeiről, hátrányairól legalább egy kurzust el nem végzett, és ezt szeretném nemzetközi szintre is kiterjeszteni. Illetve minél hamarabb olyan megoldást találni, mely a betegek igényeit is kielégíti. A Webicina.com reményeim szerint mindkét cél elérésében segíteni fog.

(WEBBeteg - Dr. Magyar Zsuzsanna)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.