Mégsem jönnek a gyógyszerautomaták?

MTI
megjelent:

A gyógyszerautomaták üzemeltetését lehetővé tevő rendelet megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól (Ab) a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK). A testület szerint a készülékek nem felelnek meg a gyógyszerforgalmazás szabályainak.

A köztestület a rendelkezés megsemmisítését kéri. Horváth Tamás, az MGYK elnöke elmondta, egy 2007-es egészségügyi miniszteri rendelet tette először lehetővé a gyógyszerautomaták üzemeltetését, azzal a megkötéssel, hogy csak olyan készítmény forgalmazható, amely beletartozik a patikán kívül árusítható termékek körébe.

Ezt a rendelkezést egészítették ki tavaly azzal, hogy automatákat gyógyszertárak is üzemeltethetnek idén januártól.

A kamara szerint a szóban forgó rendelkezés "több sebből vérzik". Véleményük szerint egyrészt aggályos, hogy az automaták nem felelnek meg a gyógyszerforgalmazás szabályainak, ugyanis az árusítás ezekből a szerkezetekből úgynevezett szabadpolcos forgalmazást jelentene.

Kifogásolható azért is - vélekedett az elnök -, mert nem lehet kizárni, hogy ilyen vásárláskor 14 éves kor alatti gyerek jusson gyógyszerhez, márpedig a hatályos törvény tiltja bármiféle gyógyszer kiszolgáltatását 14 éves kor alatt, függetlenül a készítmény megvásárlásának helyétől és vénykötelességétől.

Továbbá a vitatott rendelkezés nem szab semmiféle műszaki, technikai paramétert az automatákra, valamint nem rögzíti a gyógyszerek tárolásának körülményeit, illetve megoldhatatlannak látszik az automaták tartalmának ellenőrzése is.

A kamara jogásza elmondta azt is, hogy a kamara véleménye szerint a rendelkezés megalkotására a miniszternek nem volt törvényi felhatalmazása.Horváth Tamás közölte, tavaly "modellkísérletként" 3-4 gyógyszerautomata üzemelt az országban. A kamara álláspontja szerint az értelmetlen és abszurd rendelkezés "mögött" befektetői érdekek húzódnak.

(MTI)

Cikkajánló

Immunrendszer
Immunrendszer

Mi kell ahhoz, hogy jól működjön? (x)

Hurutos köhögés
Hurutos köhögés

Hurutoldó gyógynövények és készítmények.

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, pszichoterapeuta
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.