Lefagyasztott őssejt: Mire jó?

Szerző: hvg.hu

Ahogy lehetőség van a sperma lefagyasztására és tárolására, ugyanúgy megtehetjük ezt a köldökzsinórvérből nyert őssejtekkel is. Noha a remények szerint később számos betegség gyógyításában megoldást jelenthetnek az így nyert sejtek, egyelőre kevés az érdeklődő és nagy a tájékozatlanság.

Noha a köznyelv az őssejtet "egy nagy masszaként kezeli", két nagyon is eltérő típusáról beszélhetünk.

Míg az embrionális őssejtek – ezekből akár egy egész embert is lehetne klónozni – felhasználása illegális tevékenység, a szöveti őssejtekkel való gyógyítás már negyven éve foglakoztatja az orvostudományt.

Az érdeklődés 1988 után fokozódott, amikor Párizsban elvégezték az első sikeres köldökzsinórvér eredetű őssejtbeültetést. A csontvelő eredetű őssejteket váltották ki ezzel; a kísérletezésnek több oka is volt. A csontvelőből történő sejtkinyerésre csak teljesen egészséges embernél van lehetőség; kétféle módon is megoldható, nyerhető közvetlenül a csontvelőből, gyógyszeres kezelés után pedig a vérből.

A beavatkozás szövődménnyel járhat, valamint az így nyert őssejtek már öregebbek, mint a köldökzsinórvérben találhatók. Így több érv is szól amellett, hogy amennyiben szükséges és lehetőség van rá, a születéskor "félretett" őssejtekhez nyúljanak az orvosok.

A cikk partnerünk, a egészség oldalán olvasható.
A teljes cikk olvasásához kattintson ide!

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Fogínygyulladás Fogínygyulladás

Nem szabad elbagatellizálni, mert kezeletlenül súlyos panaszokat is okozhat.

Influenza Influenza

Erősebb lehet az idei szezon. Érkeznek a térítésmentes vakcinák.

Az ismeretlen eredetű láz

Az elmúlt évek jelentős diagnosztikus fejlődése ellenére az ismeretlen eredetű láz (FUO) okának kiderítése még mindig jelentős kihívást jelent....

Az álmok terápiás szerepe

Minden ember álmodott már valaha, és minden bizonnyal a legtöbbünkben, ha nem is mindenkiben, felmerült, hogy mit jelenthet az álma, jó-e egyáltalán...

Mit tudunk az őssejtbankokról?

Igen sokan, százból 91 ember hallott már az őssejtekről, minden hetedik megkérdezett komolyan fontolgatja, hogy eltárolja születendő gyermeke...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.