H1N1 - Az első gyógyszer-rezisztens beteg

Független Hírügynökség
megjelent:

A közlemény szerint egy súlyos állapotban lévő betegnél derült ki, hogy a szervezetében lévő H1N1-es vírus ellenáll a Tamiflu nevű gyógyszernek. A RIVM szerint ez az első ilyen eset Hollandiában.

A holland egészségügyi hatóságok szerdán beszámoltak az első gyógyszer-rezisztens új-influenzás esetről.

A Közegészségügyi és Környezetvédelmi Nemzeti Intézet (RIVM) közleménye szerint "nincs ok a pánikra". A közlemény szerint egy súlyos állapotban lévő betegnél derült ki, hogy a szervezetében lévő H1N1-es vírus ellenáll a Tamiflu nevű gyógyszernek. A RIVM szerint ez az első ilyen eset Hollandiában.

MTA: minél többen oltassák be magukat
A súlyosbodó járványhelyzet miatt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Immunológiai Bizottsága azt javasolja, hogy orvosukkal egyeztetve minél többen és minél hamarabb oltassák be magukat, tekintettel arra, hogy a védettség kialakulásához körülbelül két hét kell. (MTI)

Az intézet munkatársa, Jessica Grootenboer azt mondta az AFP-nak, hogy a rezisztens vírus nem szaporodik gyorsan, és a beteget tovább kezelik a kórházban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint eddig 39 olyan eset fordult elő világszerte, amelyekben a vírus ellenállt a gyógyszereknek.

Szeptemberben a WHO azt közölte, hogy ne használják a vírus elleni gyógyszereket, mint a Tamiflut az influenza megelőzésére, mivel a szakértők szerint az esetek felében ellenállóvá válhat a vírus. Hollandiában eddig tízen haltak meg a H1N1-től, és nagyjából ezren a szokásos, úgynevezett szezonális influenzában.

MTA: minél többen oltassák be magukat
Az ukrán sportminiszter utasítására minden szurkoló ingyen kap a szervezőktől egészségügyi maszkokat a kedd esti Dinamo-Inter BL-rangadón. Bár szerdára az ukrán fővárosban is meghaladta a járványküszöböt az influenzás megbetegedések száma, Kijevben még nem rendeltek el karantént a tömegrendezvényekre.
Jurij Pavlenko, a sport-, ifjúság- és családügyi tárca vezetőjének rendelkezése alapján a kedd esti labdarúgó-mérkőzés szurkolóit szúrópróbaszerűen egészségügyi vizsgálatnak fogják alávetni a beléptetéskor és a meccs lefújása után is.
Hasonló eljárást rendelt el a sportminisztérium a november 18-án esedékes Ukrajna-Görögország VB-selejtező esetében is, amelynek a kelet-ukrajnai Donyeck ad majd otthont. Ukrajnában szerdára megközelítette a félmilliót az influenzában és vírusos légúti fertőzésben megbetegedettek száma. A legfrissebb adatok szerint a járványnak már 93 halálos áldozata van.

(FH)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.