A H1N1 oltás és az önkéntesek tapasztalatai

Független Hírügynökség
megjelent:

128 veszprémi önkéntesnek adta be az új infleunza elleni védőoltást a felnőtteket tesztelő Sinka László főorvos. A veszprémi háziorvos a Független Hírügynökségnek csütörtökön elmondta: az önkéntesek fele egy oltást kapott az A(H1N1) vírus ellen, a másik fele egyszerre kettőt, az új vírus és a szezonális vírus ellen is egyet-egyet.

A főorvos közölte: az eltelt több mint egy hét alatt sem az első, sem a második, két oltást kapott csoport nem jelezte, hogy akár hőemelkedése lenne.

Sinka László elmondta: múlt hét szerdán, augusztus 19-én adta be az utolsó önkéntesnek az új vírus elleni vakcinát, és az elsőnél szeptember 4-én ellenőrzi majd vérvétellel, hogy az oltóanyagnak köszönhetően kialakult-e a védettség.

Mellékhatást egyelőre egyetlen egy önkéntes sem jelzett vissza azon az éjjel-nappal hívható telefonszámon, amelyet épp az ilyen esetre kaptak meg - tette hozzá. A veszprémi háziorvos azt is közölte: 15-20 éve oltja influenza ellen a betegeit, sőt a családját és saját magát is, és kedvezőek a tapasztalatai.

Hogyan lehet rövid idő alatt 4 millió beteget beoltani?

Arra azonban szerinte is valamilyen megoldást kell találni, hogy hogyan lehet majd rövid idő alatt 4 millió beteget beoltani.

Egy háziorvoshoz ugyanis 1500-2000 beteg tartozik, és ha csak a felét kell beoltani, amely körülbelül 10 percig tart, akkor is ki lehet számolni, hogy egy családorvosnak ez akár hetekig eltarthat. Sinka László szerint a megoldást jelenthet, ha tágítják az oltók körét.

Az országban két háziorvos oltott be önkénteseket az új típusú influenza elleni oltóanyaggal. Az egyik pilisvörösvári a másik a veszprémi Sinka László. Az oltóanyag tesztelését gyerekeken várhatóan a jövő héten kezdik el.

(FH)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.