PDSZ: ingyenes védőoltást a pedagógusoknak is!

Szerző: MTI

Az elsők között részesülhessenek a H1N1 vírus elleni ingyenes védőoltásban a közoktatás és a gyermekvédelem dolgozói is - kérte közleményében Székely Tamás egészségügyi minisztert a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteken.

Mint írták, a PDSZ "megdöbbenve tapasztalta, hogy az egészségügyi miniszter által felsorolt, az ingyenes védőoltásban részesülő csoportok közül ez a réteg hiányzik". Egyúttal reményüket fejezték ki, hogy "csak adminisztrációs hiba, és nem valós szándék miatt maradt ki ez a kör a miniszteri felsorolásból".

Indoklásuk szerint a közoktatás és a gyermekvédelem dolgozói fokozott veszélynek vannak kitéve, s az ő védettségük elősegítheti, hogy intézményeikben "kevésbé törjön ki ilyen típusú influenza-járvány".

Székely Tamás szerdán sajtótájékoztatón közölte: rendelkezésre áll az oltásért kifizetendő 6,6 milliárd forint. A hatmillió vakcinából patikai forgalomba kétmillió adag kerül majd.

A fennmaradó négymillió vakcinából nagyjából ötszázezret az egészségügyi dolgozók, például a háziorvosok, a sürgősségi és fertőzőosztályon dolgozók, a rendvédelmi szervek munkatársai kapnak, de részesülnek belőle az ország működéséért felelős stratégiai vállalatok munkatársai, közüzemek dolgozói is.

A miniszter elmondta, hogy ingyen kapnak az oltásból a hat hónap és 3 év közötti gyermekek, a gyermeket várók és a 60 év felettiek, illetve a krónikus betegségben szenvedő 60 év alattiak is.

Az új influenza tünetei és terjedése
A betegség gyakorlatilag ugyanolyan tünetekkel jár, mint a már korábban beazonosított infuenza vírusok. A különbség az, hogy ezzel szemben nincs az embereknek védettségük. A betegség lappangási ideje 1-10 nap között mozog. Tünetei a láz, a köhögés, a tüsszögés, esetleg hasmenés, izomfájdalmak. Ez azt jelenti, hogy a vírus cseppfertőzéssel terjed; ennivalóval nem lehet elkapni, így sertéshús fogyasztásával sem nő a kockázat. Védekezni gyakori kézmosással, a tömeg illetve a másokkal történő közvetlen kontaktus elkerülésével, valamint a sokak által használt felületek fertőtlenítésével lehet.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

A változékony időjárás hatásai A változékony időjárás hatásai

Fronthatások, nyári meleg - Minden korosztály szervezetének megterhelő.

Utazás tömegközlekedéssel Utazás tömegközlekedéssel

Hogyan maradjon fitt hosszú utazáskor buszon vagy vonaton?

Egy közkedvelt gyógynövény: a...

Az utóbbi évtizedek egyik legismertebb gyógynövénye lett a valódi keskenylevelű levendula, latinul: Lavandula angustifolia P. Mill. (más néven L....

A Listeria a hűtőben jobban túlél...

A sajtok tárolásával kapcsolatos élelmiszerbiztonsági kutatás szerint a Listeria baktérium alacsony hőmérsékleten jobban túlél, mint...

H1N1 - Interjú Mikola Istvánnal a...

A világ egyik legjobb vakcinája porosodik a polcokon, mert a mesterséges zavarkeltés miatt az emberek bizalmatlanok az oltóanyaggal szemben – állítja...

Influenzás volt? Valószínűleg...

Amerikai kutatók szerint azok, akik többször voltak influenzások vagy többször is kaptak influenza elleni védőoltást, egyfajta védelmet élveznek az...

H1N1 kisokos - Tünetek, kezelés...

A H1N1 az A típusú influenzavírus egyik altípusa, az emberi influenza leggyakoribb okozója. Tudjon meg mindent a védőoltásról és a betegségről itt...

Hasznos tudnivalók az új...

Honnan ered a betegség neve? Melyek a legfontosabb tünetei? Milyen szövődményeket okozhat? Cikkünkből többek között ezekre a kérdésekre kapunk...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.