A leggazdagabb országokban emelkedik a születési arány

MTI
megjelent: 2009.08.10.

Módosul az a korábbi trend, hogy minél gazdagabb egy nemzet, annál kevesebb gyerek születik. Amerikai kutatók elemzése szerint bizonyos szintű jólét felett újra emelkedik a születési ráta.

A philadelphiai Pennsylvania Egyetem kutatói a Nature tudományos magazin szerdán megjelent számában közzétett tanulmányukban jelentették be, hogy a kéttucat legfejlettebb ország többségében már megfordult a korábbi irány, újra növekszik a születések száma. Az "átbillent" fejlett országok közt van például Ausztrália, Svédország, Franciaország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia.

A kutatók úgy vélik, megállapításaik új megvilágításba helyezik a 21. század népesedési problémáját. A korábbi aggodalmak szerint egyre kevesebb fiatal és középkorú termeli majd meg a szociális és egészségügyi kiadásokra szükséges forrásokat, ahogy a fejlett országok népessége elöregszik. Az új trend azonban azt mutatja, hogy ismét emelkedhet a gyerekek, majd az aktív népesség aránya, ha az ország átlép egy jóléti küszöböt.

Felére csökkenhet a népesség

A legtöbb fejlett országban már régóta nem éri el az egy nőre jutó születési szám a 2,1-es átlagot, amely a népesség fenntartásához szükséges lenne. A 2005-ös adatok szerint Dél-Koreában, Japánban, Olaszországban és Spanyolországban például ez az arányszám rendre 1,08; 1,26; 1,32; illetve 1,33. Ha ezek a számok nem változnának, a felsorolt nemzetek népessége - bevándorlók nélkül - 40-45 éven belül felére csökkenne.

Az országok fejlettségét az úgynevezett humán fejlődési index (HDI) méri, amelynek értéke nulla és 1,0 között van, és számításánál figyelembe veszik a várható élettartamot, az egy főre jutó nemzeti összterméket (GDP), valamint a képzettségi mutatókat. A legszegényebb húsz ország - valamennyi afrikai - HDI-értéke 0,30 és 0,48 között van, a legmagasabb értékkel bíró húsz ország pontszáma pedig 0,93 és 0,97 között.

Magyarország a 36. helyen

Mikko Myrskyla és munkatársai tanulmányukban "alapvető változást találtak a korábban jól megalapozott fordított arányosságban a termékenység és a fejlettség között". Az egyes nemzeteknél a születési arány akkor éri el a mélypontot, amikor a HDI 0,86 lesz, majd akkor kezd újra emelkedni, amikor eléri a 0,95-öt - írják.

A tanulmányban a szerzők kiemelik, hogy a gazdag nemzetek javuló születési arányszáma hátterében legfontosabb hajtóerőknek azokat a társadalomi változásokat találták, melyek megkönnyítik a nőknek a gyerekvállalást.

A Human Development Report adatai szerint Magyarország 2005-ben 177 országból a 36. helyet foglalta el 0,874-es HDI értékkel, a születéskor várható élettartam ekkor 72,9 év volt. Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) adatai szerint 2005-ben a magyar születési arányszám 1,32 volt.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Alváshiány Alváshiány

Összeadódik, de egyszerre nem pótolható. Mit tegyünk?

Foltos hajhullás Foltos hajhullás

Mi okozhatja? Milyen típusai vannak? Hogyan kezelhető?

Meddőség - a diabétesz korai figyelmeztető jele

A meddőség a férfiaknál is gyakori probléma. Mintegy hét százalékuk marad gyermektelen a rendszeres, védekezés nélküli szexuális együttlét...

Gyermekvállalás krónikus betegségekkel

Magyarországon nagyon sok fogamzóképes korú nő él együtt krónikus betegségekkel, ez nagyban megnehezíti, de nem teszi lehetetlenné a...

Gyermekvállalás vastagbélrák után

A vastagbélrák a legtöbb esetben az 50 év feletti korosztályt érinti, azonban a fiatalabb életkor sem jelent biztosítékot, különösképpen akkor, ha...

Leukémia és gyermekvállalás

Leukémiás betegség esetén mind a férfiak, mind a nők részéről számos tényező befolyásolja a termékenységet és a biztonságos gyermekvállalás...

Hogyan befolyásolja a termékenységet a mióma?

Amennyiben egy pár gyermeket szeretne, de nem sikerül a teherbeesés vagy a terhesség kihordása, akkor együtt érdemes felkeresni egy meddőségi...

Lelkileg is készüljünk a baba érkezésére

Az újszülött érkezése szorosabbra vonhatja a családi kapcsolatokat, de nagyobb fokú alkalmazkodást is követel mindenkitől.

Gyermekvállalás epilepsziával élőknél

Gyermeket vállalni nagy felelősség és mással nem hasonlítható öröm. A terhesség az élet legszebb, és legnehezebb periódusa is lehet. Gyermeket...

A fogamzásgátló tabletták szedésének szabályai

A világon több mint 100 millió nő használ valamilyen fogamzásgátló tablettát, ám jelentős többségük nem ismeri eléggé a gyógyszer...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.