Kinek találták fel a robotlábat?

MTI
megjelent:

Elsősorban az idősekre gondolt az a japán robottechnikai cég, amely a Tokió utcáin bemutatott robotlábakkal akar segíteni a nehézkesen mozgó idős embereken.

A közel 10 kilogramm súlyú szerkezet egyfajta segédvégtagként könnyítheti meg a nehezen járó idősek életét. Az eszköz olyan szenzorokkal van ellátva, amelyek a bőrön keresztül olvassák az agyból a láb mozgatására érkező ingereket.

A Cyberdyne cég HAL nevű modelljét a csípőre csatolva kell viselni, a munkát a láb mentén végighúzódó nyúlványok végzik. A szenzorok továbbítják az ingereket a combok és a térdek mentén is a lábhoz erősített szerkezetbe, amely így képes megkönnyíteni a gyenge ízületekkel bíró emberek járását.

"A HAL segít a gyenge lábizmokkal bíró és a mozgásproblémákkal küszködő embereken... Meg akartuk mutatni, hogy a szerkezet nagyon hasznos lehet a mindennapi életben" - mondta Kuno Takatosi, a vállalat egyik munkatársa.

Kölcsönözhető

A robotlábak három méretben lesznek kaphatók, de készül egy egylábas változat is, azok számára, akiknek csak egyik végtagja mozog nehezen. Utóbbi szerkezetet havi 150 ezer jenért (293 ezer forint) lehet majd kölcsönözni, míg a kettős segédeszköz havi bérleti díja 220 ezer jen (430 ezer forint) lesz.

A gyártó egyelőre nem közölte, hogy mikor kerül kereskedelmi forgalomba a gyógyászati segédeszközök eme új nemzedéke, mint ahogy a fejlesztési költségekről sem számoltak be. A japán vállalat szerint Európában és az Egyesült Államokban is van érdeklődés a szerkezet iránt.

További fejlesztések várhatók

A cég hétfőn mutatta be a robotlábakat: Tokió utcáin két férfi és egy nő rótta az utcákat a lábaikra erősített műanyag borítású segédeszközökkel a járókelők megrökönyödésére. A háromfős csapat tagjai összesen ötven kilométert tettek meg vonaton, taxival, majd visszafelé gyalog, anélkül hogy a forró időjárás ellenére megizzadtak volna.

Japánban különösen nagy szerepet játszhatnak az ilyen irányú fejlesztések, mivel a szigetország társadalma vészesen öregszik. A 128 milliós lakosság egyötöde 65 évesnél öregebb, a következő három évtizedben ez az arány várhatóan a kétszeresére nő.

(MTI)

Cikkajánló

Ízületi fájdalmak okai és kezelése

Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
Ízület
A mozgásszervi panaszokkal orvoshoz fordulók esetében nem kizárólag az ízület megbetegedéséről lehet szó. Más helyről is kiindulhat a fájdalom, ezért egyéb okokra is mindig gondolni kell a háttérben.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész és Berkiné Dr. Bősze Györgyi, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Bálint Anita, reumatológus
WEBBeteg - Dr. Bálint Anita, reumatológus, Dr. Debreceni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.