Gorilla fertőzte meg a nőt a HIV-vírus új törzsével

Szerző: MTI

Egy kameruni nő igazoltan gorilláktól átkerült, HIV-szerű vírussal fertőződött meg - közölték francia kutatók a Nature Medicine szakfolyóirat vasárnap megjelent számában.

A nő jól van, az AIDS-betegség tüneteit nem mutatja, a kutatók szerint egy másik embertől kapta el a vírust, nem közvetlenül az állatoktól. A felismerés azt jelzi, hogy az újonnan felfedezett gorillavírus már az emberek közt terjed - írták a Rouen-i Egyetem (Universite de Rouen) munkatársai közleményükben.

"Azonosítottuk a humán immunhiányt okozó vírus egy új törzsét egy kameruni nőben. A vírus szoros rokonságot mutat a gorillák simian immunhiány vírusával és semmi bizonyíték nem utal arra, hogy más HIV-1 vonalakkal vagy a csimpánzok SIV-vírusával rekombinálódna" - írta Jean-Christophe Plantier a cikkben.

A 62 éves nőnél még 2004-ben találták meg a vírust, nem sokkal azután, hogy Kamerunból Párizsba költözött. A vírus genetikai elemzéséből kiderült, hogy egyetlen, korábban szekvenált HIV-vírussal sem egyezik meg felépítése, végül egy 2006-ban felfedezett gorilla simian immunhiányvírussal (SIV) vetették össze.

A gorilla is hordozó

Az AIDS-betegség vírusát - amely eddig mintegy 33 millió embert fertőzött meg világszerte, további 25 millió halálát okozta - a csimpánzokhoz vezették vissza korábban a tudósok. Úgy vélik, először az ember legközelebbi élő genetikai rokonára, a csimpánzra vadászó, tetemüket feldolgozó emberekre jutott át a vírus."Megállapításaink azt jelzik, hogy a gorillák, a csimpánzokhoz hasonlóan a HIV-1 vírus valószínűsíthető forrásai" - írta Plantier csoportja.

"Az új HIV-1 ág felfedezése rávilágít arra, hogy folyamatosan nyomon kell követni az új HIV-változatok felbukkanását, különösen Közép-Nyugat-Afrikában, ahonnan az összes létező HIV-1 csoport származik" - hangsúlyozták a francia kutatók.

Szexpartnertől kapta el

A nő maga nem került kapcsolatba gorillákkal, de elmondta, hogy több szexpartnere volt, miután meghalt a férje. Annyit tudott felidézni, hogy egyszer gyengélkedett. Amikor az emberek frissen fertőződnek meg a HIV-vírussal, gyakran előfordul láz és enyhébb betegség, ám ritkán tudják, mi okozza. Általában később állapítják meg az okot, amikor a vírus más károsította az immunrendszert.

A HIV-vírus által kiváltott AIDS-betegség jelenleg még nem gyógyítható, de gyógyszerekkel kontroll alatt tartható.

(MTI)

Módosítva: 2009.08.03 15:28, Megjelenés: 2009.08.03 15:28
Címkék: HIV, AIDS, Gorilla
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Diabétesz Diabétesz

A cukorbetegség bőrön megjelenő tünetei és következményei.

A magnézium kismértékben...

Az American Heart Association folyóiratában publikált kutatások szerint a magnézium, amely az emberi test számára nélkülözhetetlen elem...

Fitoterápiás készítmények -...

A nemrég megjelent patikai gyógyszerkészítést szabályozó Szabványos Vénygyűjtemények VIII. kötete több mint 50 fitoterápiás cikkelyt tartalmaz....

A HIV megelőzése

A HIV-fertőzés a lakosság körében még manapság is az egyik legfélelmetesebb betegségnek számít. Amennyiben valakinél megállapítják, hogy...

Tudnivalók a HIV-fertőzésről

Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) vagy magyarul szerzett immunhiányos tünetegyüttes kórokozója a HIV vírus (Human Immundeficiency Virus)....

5 dolog, amit tudni kell az AIDS-ről

December 1. az AIDS Világnapja. Az AIDS vagyis a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, a rák mellett az egyik legveszedelmesebb betegség, mely már...

Valóban névtelen az anonim...

Sokan nem merik elvégeztetni az anonim HIV-tesztet, mert attól tartanak, hogy személyes adataik mégis kikerülnek valahogy, és ez hátrányosan érinti...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.