Egy magyar magánklinika abortumokból jutott őssejthez - lebuktak

Független Hírügynökség
megjelent:

Illegálisan végzett őssejtkezelést egy magyar magánklinika, általában ötmillió forintért. Az őssejtet abortumokból nyerték ki, a készítményeket pedig a beadás előtt nem tesztelték sem embereken, sem állatokon. Az ügyben négy embert fogtak el a nyomozók.

Egy magyar irányítású őssejt-kutató labor és egy magyar tulajdonú magánklinika végezte 2007. óta az illegális őssejt-kezeléseket.

Mik az őssejtek?

Az őssejtek olyan sejtek, melyekből – elvileg – az emberi szervezet bármely sejttípusa létrehozható. Szervezetünk sejtekből épül fel, melyek szövetekbe, majd a szövetek szervekbe rendeződnek, végül a szervek szerrendszereket alkotnak. Bővebben az őssejtekről

Egy ukrán nő volt az, aki abortumokból kinyerte az őssejteket, ezt később amerikai állampolgárságú társa adta be a betegeknek.

A pácienseknek beadott készítményeket korábban nem tesztelték sem embereken, sem pedig állatokon, a hatásuk ismeretlen volt. A kezelést végzők egy-egy terápiáért általában 5 millió forintot vagy 25 ezer amerikai dollárt kértek.

Az érintetteknek nem voltak meg sem a szükséges szakhatóság, sem az Egészségügyi Tudományos Tanács engedélyei.

Négy embert vettek őrizetbe

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai hétfőn csaptak le az illegális kezelést végzőkre egy budapesti egészségügyi intézményben, amikor éppen egy beavatkozásra készültek. Négy embert vettek őrizetbe: az amerikai és az ukrán nőt, illetve két magyart.

Egyelőre csak az egyikükről lehet tudni: a férfi a betegek és az őssejteket tartalmazó hűtőedények szállításában, illetve a vérminták hatósági bevizsgáltatásában segített.

Az elfogás után mindannyiuknál házkutatást tartottak, egyebek mellett számítógépeket foglaltak le.

A Nemzeti Nyomozó Iroda egyelőre annyit közölt, hogy a gyanúsítottak részben beismerő vallomást tettek.

Az NNI már kezdeményezte a két magyar és két külföldi előzetes letartóztatását, a gyanú: üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett, emberi test tiltott felhasználása.

(FH)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.