• Vakbélgyulladás - vizeletteszt is kimutathatja?

        Szerző: Független Hírügynökség

        Amerikai orvosok olyan vizeletteszten dolgoznak, amellyel ki lehetne mutatni a vakbélgyulladást. Erről számol be a BBC brit közszolgálati hírportál az Annals of Emergency Medicine című orvosi szaklap alapján.

        A siker nagy áttörést jelentene, mert a vakbélgyulladást nehéz diagnosztizálni, főleg gyerekeken, pedig akár halált is okozhat, ha nem operálják meg időben a beteget.

        Hirdetés

         

          A vakbélgyulladás tünetei


        A betegség legtöbbször rossz közérzettel, étvágytalansággal és bizonytalan köldöktáji, majd gyomor tájéki fájdalommal indul. A folyamat előrehaladásával a fájdalom erősödik. Bővebben a  vakbélgyulladás tüneteiről>>

        A képalkotó vizsgálati módszerek fejlődése ellenére a vakbéleltávolítások 30 százaléka bizonyul utólag fölöslegesnek.

        Viszont az esetek 45 százalékában mire a műtétre sor kerül, a féregnyúlvány már perforálódott.

        A Bostoni Gyermekkórház kutatói tömegspektrométeres eljárással vizsgálták gyerekek vizeletét, és több olyan anyagot is találtak, amelyek összefüggésbe hozhatók a vakbélgyulladás miatt fellépő immunválasszal és gyulladással.

        Legjobbnak az úgynevezett leucindús alfa-2 glikoprotein (LRG) bizonyult, mert ennek szintje jelentősen megemelkedik vakbélgyulladás esetén, még olyankor is, amikor CT semmit sem mutat ki.

          A vakbélműtét menete


        A betegség kezelése egyértelműen sebészi, a műtét lényege a gyulladt féregnyúlvány (appendix) eltávolítása, az ún. appendectomia. Vabélműtét>>

        Azt is tapasztalták, hogy a vizeletben annál több az LRG fehérje, minél erősebb a vakbélgyulladás.

        A kutatók elismerik, hogy tömegspektrométeres vizsgálat nem mindenütt áll rendelkezésre, de remélik, rövidesen ki lehet fejleszteni egy egyszerű és gyors tesztcsíkos vizeletvizsgálati módszert az LRG fehérje megemelkedett szintjének kimutatására.

        A módszer azonban valószínűleg inkább csak gyerekeknél működik.

        (FH)

        Legutóbb frissült: 2009.06.24 04:50
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Prosztatagyulladás

        Prosztatagyulladás

        BOE - Kulcsár Flóra

        Már az első tünetek jelentkezésekor ajánlott felkeresni egy szakorvost.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Megelőzhető-e a vakbélgyulladás?

        A leggyakrabban előforduló, sürgős műtéti beavatkozást igénylő, hasi fájdalommal járó megbetegedés a vakbélgyulladás, amelynek hétköznapi elnevezése valójában megtévesztő, hiszen a gyulladás okozója nem a vakbél, hanem a féregnyúlvány megbetegedése. Megóvhatjuk-e magunkat és gyermekünket a vakbélgyulladás kialakulásától?

        Mikortól beszélünk éjszakai bevizelésről?

        Az éjszakai bevizelés (enuresis nocturna) az egyik leggyakoribb betegség gyermekkorban, amely az általános iskolát kezdők 10 százalékánál fordul elő, a fiúk között még nagyobb arányban. Fontos tehát, hogy ne szégyelljük! Időnként szervi betegség állhat mögötte, valamint lehet súlyos lelki zavar tünete is.

        A vizelet változásai - Milyen betegségre utalhatnak a jelek?

        A vizelet elemzése, színének, szagának és üledékének vizsgálata egyik fontos eleme egyes betegségek felismerésének.

        Nyomozás indul a vakbélműtét utáni haláleset ügyében

        Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntett gyanújával rendelt egy nyomozást a Baranya Megyei ügyészség annak a férfinak az ügyében, aki júliusban vakbélgyulladással került a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikájára, ahol életét vesztette.

        Vakbélgyulladással ment orvoshoz, gyermeket szült

        "Anyu azt hitte, hogy vakbélgyulladás vagyok" - ezt a címet adta pénteki tudósításának a Bild című német bulvárlap, amely egy rendkívülinek számító szülésről számolt be.

        Inkontinencia: még mindig szégyenbetegségnek számít

        Magyarországon becslések szerint hatszázezer embert érint az inkontinencia, de csak minden negyedik-ötödik beteg fordul orvoshoz. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a nők küzdenek ezzel a problémával.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.