Lengyel "csodakötszer" nem gyógyuló sebekre

Szerző: Független Hírügynökség
Megjelent: 2009.06.27

Hatmillió zloty (370 millió forint) állami támogatást kapott az a lengyel kutató, aki csodatévő kötözőanyagot talált fel genetikailag módosított lenből. A lengéztől olyan fekélyes sebek is begyógyulnak, amelyekkel szemben tanácstalan az orvostudomány.

Az állami pénzből 20 kiválasztott beteget részesítenek három hónapos ingyenes kísérleti lenterápiában a wroclawi katonai klinikán - olvasható a Gazeta Wyborczának, a legnagyobb lengyel politikai napilapnak az internetes honalpján.

Sebkezelési praktikák

Ebcsont beforr - mondják gyakran, főként gyerekeknek. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Ha vannak is a testfelszínt borító hámrétegnek kisebb sérülései, melyek valóban nyom nélkül gyógyulnak, a komolyabb esések következményei tartós gondot okoznak, s olykor maradandóak.
Sebkezelési praktikák

A feltaláló, Jan Szopa-Skórkowski professzor baktériumok és más növények - köztük petúnia - génjeit ültette be a lenbe.

Az így módosított lennek baktérium- és gombaölő hatása van. A belőle készült sebkötözőanyag csökkenti a gyulladást, az egészséges sejteket pedig osztódásra serkenti.

A lentapasz használatával ötéves nem gyógyuló fekélyes sebek 4-5 hónap után tökéletesen begyógyultak, 20-éves sebek pedig lényegesen csökkentek.

A professzor nemrég azt is felfedezte, hogy az ő módosított lenje kannabinoidokat is tartalmaz, akárcsak az indiai kender, ezért csökkenti a fájdalmat. Sok beteg elhagyhatta a fekélyére szedett fájdalomcsillapítókat.

A lengyel kutató hónapokon át kilincselt gyártót keresve, de egyetlen cég sem válllakozott.

Ezért a professzor alapítványt hozott létre a kísérleti lengéz értékesítésére.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Fűtési szezon Fűtési szezon

Évente legalább egyszer mindenki ellenőriztesse a fűtőeszközét!

A túlhajszoltság átka A túlhajszoltság átka

Potenciagondokkal is szembesülhetnek a stresszes életmódú férfiak. (x)

Adj vért a légimentőkkel, hogy...

Immár 2. alkalommal indít rendhagyó közösségi véradókampányát a Magyarországi Légimentésért Alapítvány a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel...

Az egészségünknek sem mindegy...

Nem is gondolunk bele, hogy egy falfesték kiválasztása milyen jelentőséggel bír. Azon túl ugyanis, hogy jól fedjen, legyen kopásálló és...

Az afta mint tünet - Mikor utalhat...

Az afta fájdalmas, gyulladási reakcióval körülölelt, nyálkahártyát érintő hámhiány a szájüregben. Mérete néhány millimétertől akár 2...

A felfekvés (decubitus) kezelése

A nyomási fekély, azaz a felfekvés komoly népegészségügyi probléma, mely kihívást jelent a lakosság, az egészségügyi-szociális...

A Crohn-betegség szövődményei

A Crohn-betegség nemcsak kellemetlen vagy fájdalmas tünetei, hanem súlyos, akár életveszélyes szövődményei miatt is minél korábbi kezelésre...

10 gyakori hiba a sebkezelésben

A mindennapos gyakorlatban komoly és aprónak tűnő hibák miatt is akadályozottá válhat a sebgyógyulás. Azonban ha ismerjük ezeket, könnyen...

Sebkezelés - Információk a...

Minden személy felelős önmaga állapotáért, ezért fontos az önvizsgálat, az intő jelek megfigyelése, a terápiás utasítások pontos betartása....

Sebkezelés - Kötéscsere lépésről...

Nehezen gyógyuló sebek esetén elengedhetetlen a rendszeres sebápolás, melynek legfőbb része a kötéscsere. A seb mielőbbi gyógyulása érdekében...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.